ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Brutális sok a fanservice

Elmondjátok nekem, hogy milyen tüneteitek vannak ha túl sok fanservice-t láttok? Csak mert most tudnék mesélni erről. Visitozós fangirl mode on. Annyit röhögtem, per pill 07-Ghost kedvenc jeleneten: Reggel Teito lassan felnyitja azokat a szép kis smaragd zöld szemeit, majd a mellette alvó (igen egy ágyban x3) Hakuren is felnyitja azokat a mégszebb kis ametiszt lila szemeit. Teito elkezdi fogdosni (semmilyen rossz szándékkal) Hakurent. Haku meg lebasz neki egyet xD Szal dumálnak de az egyiküknek sem tűnik fel, hogy az ágy mellett egy kurva nagy koporsó áll egy ébresztő órával a tetején xD Egyszer csak megszólal az óra, a kövi pillanatban pedig valaki lábbal kibassza a koporsó fedelét, aki nem más mint a mi drága Fraunk aki kissé hiányos azaz inkább szétszabdalt öltözetben kibüfög magából egy "Sweepy"-t valami ritka röhej hangon. Egyébként ez mind a 14. részben történt. Most jut eszembe, hogy ebben a részben láthatjuk Hakurent kicsinek *-* A másik cukiság meg a kicsi Frau *-*
Nos, ma még néztem doramát is: befejeztem a Ghost Friends-t, sírtam rajta kicsit. Aztán elkezdtem a Papa to musume no nanokakan-t. Nem tudom, hogy jól-e írtam le xD De nagyon komoly, apa és lánya egymás testében, nagyon vicces kis dorama. Áh igen, és az avataron Hakuren drága, azokkal az ametiszt színű szemeivel *_* Mikagénak meg borostyánkő sárgák a szemei, Fraué...talán türkiz vagy lapisz? Miken filozofálok én o.O

2009.08.05. 16:23, Nayuri Vissza a bloghoz
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2009.08.06. 10:39
Nayuri

milyen jó, hogy meghoztam a kedved X3

Idézet
2009.08.06. 10:12
Shuu

most már 100% h megnézem ezt az animét:D

Idézet
2009.08.05. 19:16
Nayuri

hát tényleg kurva röhej én fél órát szakadtam rajta xD

Idézet
2009.08.05. 17:50
noni

wááá : D ezt elképzeltem X3 kurvavicces XD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.