ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Nosztalgia; kiöntöttem a szívem

Mostanában észrevettem magamon, hogy folyamatosan tök feszült vagyok aminek a legfőbb oka anyám volt. Folyamatosan cseszeget mindenért, tudom hogy neki is vannak problémái de nem értem miért mindig rajtam vezeti le. Szóval főleg ennél fogva volt mostanság kissé idióta hangulatom, és ez Ayának is feltűnt. Tegnap beszélgettünk msn-en és valahogy szóba jött, hogy mennyire dühít anya viselkedése. Elsírtam a bánatomat Ayának, pedig nem szokásom nyafogni ilyenek miatt, mondván: a problémák úgyis megoldódnak. Aya azt mondta, hogy neki mindig bármit elmondhatok, meghallgat és ha tud segít. Én ezt tudom, de nem akartam traktálni a gonjaimmal hiszen neki is megvannak a sajátjai. De szegénykém azt hitte azért vagyok fura mert rá haragszom valamiért, de hogy is tudnék rá haragudni? Alapjában nem vok az a fajta. Lényegében megbeszéltük a dolgot és én is tanultam belőle, persze eddig is tudtam, hogy neki elmondhatok mindent mert megbízom benne. Hát nem nekem van a legjobb barátnőm a világon?

Még tavaly nyáron nekikezdtünk Ayával egy 12012s ficnek mikor nyaraltunk, és nálam van a füzet amibe leírtam. Nos mit ad isten *ez milyen szöveg xD* előkapartam ma a szakrény aljából. Totál nosztalgikus érzés fogott el, nagyjából annyira mint mikor tegnap véletlenül rákapcsoltam a Jetixre és sámánkirály ment amit kisebb koromban imádtam.
Ez a füzet az aranyköpések tárháza:
"Minden este bebaszva dugn? Mint valami alkoholista köcsögök" - mondta Aya
Egy másik
"Meglátjuk a kis sálálát, a kis fokhagyma sálálát" - mondtam én xD mivelhogy az 12012 tagoknak fokhagyma seggük van xD

Tegnap rátaláltam egy Kuroshitsuji yaoi játékra, leszedtem de nem tudtam megnyitni xD ezt a pechet...

2009.07.17. 10:14, Nayuri Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

persze, itt a linkje: http://utukiyo.xii.jp/kuro/dl.html
sok szerencsét hozzá xD

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
8 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.07.19. 07:45
Nayuri

nem tudom hogy sikerült e már bárkinek is xD

2009.07.18. 21:56
Viccu-chan

áááááá nem sikerült megnyitni.... egyáltalán meglehet? XD

2009.07.18. 07:37
Nayuri

persze, itt a linkje: http://utukiyo.xii.jp/kuro/dl.html
sok szerencsét hozzá xD

2009.07.18. 03:35
Viccu-chan

Ohohohó Kuroshitsuji yaoi játék. Megkérdezhetem hol találtad OO. Megpróbálkozok a megnyitásásval XD.

2009.07.17. 14:54
Nayuri

ok de ne felejtsd el xD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Supernatural - Odaát - 13. Évad - Extrák - Infók - Érdekességek - Odaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - Odaátv    *****    Készítsük el együtt a születési horoszkópodat, látogass el az oldalamra és nézd meg a részleteket. Szeretettel várlak!!!    *****    Adóbevallás 2018 ! 17SZJA - 1753any adónyilatkozat letöltés szja adóbevalláshoz    *****    Részletes személyiség és sors analízis, ajándék 3 év elõrejelzéssel,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid!    *****    BOOKISLAND -> A könyvek szigete, ahol ötletet kaphatsz egy jó könyvhöz <- BOOKISLAND    *****    Rendeld meg asztrológiai elemzésed,nagyon kedvezõ feltételekkel,találkozzunk az oldalamon és válassz a sok lehetõségbõl!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Adóbevallás 2018 sms, határidõ, nyomtatvány és tudnivalók itt