ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Túra

A mai nap egy élmény volt. Hulla vagyok. Nem volt tanítás, hanem felmentünk a János hegyre túrázni. Nem túlzás, hogy a tüdőm majd szét szakadt mire felértünk a Jánoshegyi kilátóba O.O *nem kéne olyan sokat cigizni tudom...* Onnan "elméletileg" csak lefele kellett volna menni, így mindenki nagyon boldog volt.
Verseny indult a kilátótól, állomások voltak ahol kérdésekre kellett válaszolni. Mikor végre leértünk a völgybe, kiderült, hogy mégegy hegyre fel kell mászni. Már a fasz ki volt komolyan. A lábam szétszakadt, levegőt se kaptam. (jó kondi) 10 órától 2ig basztuk ott a rezet. A verseny jutalmaként az első 3 helyezettnek holnap nem kell suliba mennie. Természetesen utolsók lettünk XD Mire végre a végéhez értünk az egésznek, ledöglöttünk a fűbe, amikor is nagy hírt kaptunk: a föci tanárunk (Fecó) balesetet szenvedett a túra közben. Elcsapta egy biciklis, és a mentők vitték el XD Tudom, hogy nem illik ilyenen nevetni, de meg értenétek engem, ha ismernétek azt az embert. XD
A Moszkva téren bementünk a Mekibe enni. Norbinak nagydolga lett volna és kínozták a szélgörcsök, így ott a hegyszínen könnyített magán. Közben felhívtuk XD Aztán azon röhögtünk, hogy milyen lett volna ha Norbi alatt leszakad a wc és lezuhan az emeletről wc-vel együtt XD Úristen ez kicsit gyerekes....de ki nem röhög ilyenen mikor fáradt? XD *megjegyzés: Nayu-sama most nagyon fáradt, érezz együtt vele*

2009.04.28. 17:33, Nayuri Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

nekem 10 óta kong a fejem, asszem tudom mit érzel xD

nálunk mindkét tanár eltörte a lábát, akik a farsangi bált rendezték volna a tanároknak xD ezért egyszer elmaradt a rövidített órás nap

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.05.01. 12:20
Nayuri

hát eléggé gáz igen.... xD
jó is elképzelni, vicces szitu lett volna ahogyan bezuhan a mekiben falatozó emberek közé egy wc-vel XD

2009.05.01. 11:33
Misza*

baaazdmeeeg ;D hát nem semmi napod volt. de jééézi, bazz ez már gáz h egy biciklis üti el XD hogylehet vki ekkora lúúúúzer?! XD

"Norbinak nagydolga lett volna és kínozták a szélgörcsök, így ott a hegyszínen könnyített magán. Közben felhívtuk XD Aztán azon röhögtünk, hogy milyen lett volna ha Norbi alatt leszakad a wc és lezuhan az emeletről wc-vel együtt XD" <<< ezt elképzeltem O_O XD *vizuális gondolkodású, am együttérez veled*

2009.04.29. 14:36
Nayuri

jujj ezt a köcsög tróger bandát mint mi XD
összeesküdött minden a farsangi bál ellen XD

2009.04.29. 10:44
aya-chan

remélem fecó ott halt meg a mentőben X'D *köcsög, tudja jól XD*

2009.04.28. 19:21
Shuu

nekem 10 óta kong a fejem, asszem tudom mit érzel xD

nálunk mindkét tanár eltörte a lábát, akik a farsangi bált rendezték volna a tanároknak xD ezért egyszer elmaradt a rövidített órás nap

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.