ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Szokásos csütörtök, és vásároltam.

Egész nap átkozottul fájt a fejem. (ez milyen szöveg XD) Még jelen pillanatban is, és nincs fejfájás csillapítom. Egyébként a mai nap totális vicc volt az elejétől a végéig. Az első két óra tesi lett volna, de szokásunkhoz híven az egész osztály nem hozott tesi cuccot(köztudott rólunk, hogy a gimi 3 éve alatt eddig sosem, hangsúlyozom sosem volt olyan óra, ahol az osztálynak lett volna tesi felszerelése. Ez nálunk már csak így megy...xP). A tanárnő ezért kitalálta, hogy menjünk el sétálni az erdőbe. Ez eddig oké volt, azonban az erdő közepén találtunk egy csöves lakot, amit egy kutya őrzött. Tök összkonfortos volt az egész, én is elélnék ott XD.

Délután Anettal és Norbival bementem az Árkádba vásárolni. Mikor vártunk a járdán a zöld lámpára, megállt mellettünk egy merci, benne 2 arab csávóval, és megkérdezték, hogy Anettet el e adjuk nekik 1 millióért XDD. Norbi válasza "persze, vigyék" volt XD
Ezután végre nekiálltunk a vásárlásnak. Először bementünk a Springfield-be, ahol találtunk FAMILY GUY-os pólókat *___* (a Comedy Centralon megy, ha vki nem tudná) Majd a Zarába, ahol végre megvettem azt a kék gatyát amit régebben kinéztem magamnak. Már vagy egy hónapja szemeztem vele, és végre volt időm és pénzem megvenni. Ezt követően benéztünk a Newyorkerbe, ahol Anettel vettünk napszemcsit, meg a bizsuban hajgumit *fontos kiegészítő*

2009.04.16. 15:44, Nayuri Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.04.17. 17:29
Nayuri

persze, alap XD ha van velem vki... X3

2009.04.17. 17:02
miszuuush

nah, jó napod lehetett... *-* szal laknál csöveslakban?
CSÖVESNAYU (L)

2009.04.16. 17:17
Nayuri

én is sokszor kérdezgettem már magamtól XD

2009.04.16. 16:49
Shuu

tesi órák... nem is tudom minek van egyáltalán ilyen tantárgy xD

2009.04.16. 15:59
Nayuri

aha XD elég röhejes volt. úristen...

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre