ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Állatkertben jártam

Az állatkertet nem szó szerint értem, mindössze egyik barátnőmnél(Anett) voltam Inárcson,  Ayával együtt. Az volt a tervünk, hogy horrorfilmeket nézünk.
negyed 4kor találkoztunk a Népligetnél, és elindultunk lefelé. Anették házában egy igazi állatkert várt, mint már az előbb említettem. 2 kutya, 1 macska, 3 nyúl, és 1 tengeri malac (L) A malactól teljesen kikészültem, annyira aranyos volt, sokat dögönyöztem a drágát. Mikor besötétedett, kimentünk a ház mellett levő erdős útra sétálni. Mivel horrorfilm nézés előtt álltunk, rendesen beparáztattuk magunkat, sikítva rohantunk vissza a házhoz. -mert 3 hülye csaj sok egy rakáson XD-
Aztán belevágtunk a horrorba... megnéztük a Tükröket, ami elég félelmetesnek bizonyult, ráadásul az egyik legfélelmetesebb résznél Anett kutyája -törpeuszkár- az ölembe ugrott, és majdnem összepisiltem magam az ijedtségtől. Kissé betett a film, így úgy döntöttünk, hogy már nem nézünk több horrorfilmet. A másik filmet már másnap reggel néztük, ez a BoogieMan volt. Pedig elméletileg úgy terveztünk vagy 5 horrort megnézünk, de ez a 2 is eléggé betett nekünk. Ma éjjel biztos kimászik valami a szekrényből @.@

2009.04.09. 20:13, Nayuri Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

hoppá.... hát, ez még a kellemesebb verzió lenne X3. mivel nem szeretnék perverz dolgokat csinálni egy szörnyeteggel XD

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.04.10. 21:09
Nayuri

köszke Misa és Shuu. ^^

2009.04.10. 20:33
Shuu

ááá tök jó ez dizi xD Sebastian-sanosxDD

2009.04.10. 18:04
misza

bazz de kva jó a dizi *-*

2009.04.10. 12:34
Nayuri

hoppá.... hát, ez még a kellemesebb verzió lenne X3. mivel nem szeretnék perverz dolgokat csinálni egy szörnyeteggel XD

2009.04.10. 12:07
miszaaa

hát igen valószínű, h pont a te szekrényedből fognak előmászni "valamik"... de az a valami bárki lehet...*perverz mosoly* hm... sztem most eszedbe jutott valaki akinek a neve ugykedődik h wa és ugyvégződik h ru és középen meg egy ta van. XD szal csak azt tom mondani h reménykedj h ő legyen! :D sztem most beindítottam a fantáziádat... *szinte hallja ahogy kattog az agyad perverz gonolatokért felelős része*

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre