ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Spice and Wolf II, a híd alatt, görény az Europarkban *-*

music: Koda Kumi - You're so beautiful

Miután tegnap megnéztem a Kobato új részét -ami mellesleg nem tetszett annyira csak humoros volt-, nekiálltam a Spice an Wolf második évadának. Kicsit pörgősebbnek tűnik az első évadnál és nagyon tetszik, sokkal jobb mint az előző. Megnéztem a 7. részig nagy unalmamban.
Ma felkeltem és láttam, hogy szakad kint a hó és rögtön átfutott az agyamon a gondolat, hogy nem megyek be a suliba. De nem akartam egyedül hagyni csóri Anettet ugyanis Norbi és Timi sem ment ma be. Nagy nehezen rászántam magam, hogy elinduljak. Nem mentün be az első órára, csak tesire. Természetesen jó szokásunkhoz híven végig az öltözőben ültünk. Két választási lehetőség volt, vagy ez vagy pedig hogy elmegyünk boltba. Nos nekem semmi kedvem nem volt kimenni a jéghidegbe szal maradt az első verzsön. Nekiálltunk ország-városozni de kb 6-7 kör után meguntam mert mindig én nyertem xD. Irodalom órán hozta az osztály a formáját. Győri felolvasott egy verset aminek el kellett mondanunk a cselekményét. (A vers konkrétan arról szólt, hogy a költő a mittom én milyen párizsi hídon áll és elmélkedik.) Mikor Győri megkérdezte tőlünk, milyen helyen van a versben a költő, mindenki határozottan az állította (pontosabban beüvöltötte), hogy a híd alatt xDD. Győri elkezdett szakadni a röhögéstől és felolvasta megint a verset, de ezek után is állítottuk, hogy a költő igenis a híd alatt van xD. Végül Győri elmagyarázta, hogy kurvára nem, hanem a hídon áll xD.
A 2 utcsó német/olaszból a mi jóvoltunkból végül csak egy lett megtartva, mert Anettel beadtuk, hogy fontos dolgunk van és nem tudunk maradni. Bementünk az Árkádba mert Janzinak akart ajándékot venni, és végül eljöttünk kb 5 kiló marcipánnal xD. Ezek után még elmentünk az Europarkba, és az állatkereskedésben kisebb orgazmusom volt egy görénytől *-*. Olyan baszott édes volt, hogy csak üvölteni tudtam: "bazdmeg szedjük ki!!" "hol a pénzem?? megveszem!!" és nekiálltam szétbontani a terráriumot xDD. Ultra cuki volt *-*.

2010.02.12. 17:33, Nayu Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

friends
log

 

archívum
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon