ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Az utóbbi napok izgalmai

Egész hétvégén egy fikarcnyi időm sem volt blogolni de most bepótolom és elmesélem az utóbbi három nap mozgalmas eseményeit. Szombaton felkeltem, megfürödtem és elmentem szoliba, majd jött hozzám Norbi akivel elmenteünk egyet moziznia Lurdyba. Először bementünk a kisállatkereskedésbe hátha van görény de nem volt, helyette viszont találtunk csüngő hasú malacot XD. Megnéztem a görényes cuccokat és aketrecen kívül minden tűrhető áron van. Teljesen lázban égek, mostmár 100% hogy nyár elején szert fogok tenni egy kis görire. Megvettük a jegyeket az 51-es bolygóra ami egy animációs film. Közlöm, a teremben rajtunk kívül csak kisgyerekes családok voltak és mi persze pont 2 család közé ültünk be xD. A film alatt Norbi lába közé kb 10szer benyúlt a mellette lévő kiskölyök xD. A film kurva vicces volt, benne volt az osztálytáncunk koreográfiája o___O. És a favoritunk, benne volt egy alien kutya aki savasat pisilt XD. Film után betaroltuk a Jeans Clubbot mert leárazás volt, vettünk mind a ketten 2-2 pólót. Mikor végeztünk haza mentünk Norbiékhoz. Mikro leszálltunk a 200-as buszról, Norbi látta, hogy a bátyja jön arra kocsival. A csávó nekiállt manőverezni a forgalomban, megfordult, kifarolt, mi meg csak néztük, hogy mi a rákot művel. Aztán kiüvöltött a kocsiból, hogy száljunk be mert hazavisz xD. Norbiéknál vendégeskedtek a nővérének a gyerekei... A rémálmom. A két kiskölyök ugrált, üvöltött és a kiscsaj nem hagyott békén, folyamatosan bámult o__O. Félek tőlük, pontosabban nem tudok mit kezdeni velük xD. Inkább felvonultunk Norbi szobájába horror filmeket nézni. Ekőször megnéztük az Éjféli etetést ami bár nem volt félelmetes de izgi volt. Majd a Barlangot is amitől Norbi teljesen be volt parázva, mert végig félelmetes szörnyek vannak benne az állítása szerint. Ehhez képest a szörnyek az 52. percben jelentek meg először XD. Én röhögtem rajtuk Norbi pedig üvöltve visított mint egy idióta és megkérdezte, hogy ezen mi vicces van amikor ő majd beszarik xD. Este néztünk Cool Night Extrát amiben a kukkolásról beszélgetek xD.
Másnap reggel arra keltem fel, hogy a két gyerek üvölt lent mint a fába szorult féreg. Mindketten felkeltünk rá és Norbinak a reggeli első cselekedete az volt, hogy bekapcsolta a tv-t mert mesét akart nézni xD. Akkora hisztit levágott, mert nem 8kor hanem 9kor kezdődött a Mini mentőknek nevezett ultra agyromboló gyerekmese címszó alatt futó mosadék. Dél körül hazajöttem mert vendégek jöttek, majd átmentünk keresztanyumékhoz is látogatóba. Este felhívott Anett és kiderült, hogy a lányoknak ma Kiskunlacházára kell menni ruhát bérelni. Nagyon fasza volt az utolsó pillanatban megtudni, de így kénytelen voltam szegény apát este kirángatni és megkérni, hogy vigyen le Timihez Ócsára mert másnap reggel anyja el tudott minket dobni a ruhakölcsönzőbe. Timiéknél este doramát néztünk, a Bambino-t és a Goong-ot. Reggel Anett is átjött Timihez és együtt mentünk le a ruháért. Volt egy kis bonyodalom de végülis szerencsére meg lett az osztálytánc rucink.
Nagy hepire jöttem haza mert fent volt a 07-ghost új manga fejezet, mikor megláttam konkrétan lezuhantam a székről az üvöltésben, úgy vártam már x3. Miután elolvastam: off. Frau és a nyuszis boxere. Konkrétan ennyi, OFF.

2010.01.25. 14:07, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

friends
log

 

archívum
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.