ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Aranyköpések, lézeres toll

A felkelés ma könnyen ment, kaptam aputól Sió almalevet x3. Ennek azért örültem annyira mert a velünk szemben lévő kisboltból már az összeset felvásároltam. Mindig azt iszom és már nem volt lassan 1 hete XD. A suliban az első 2 óra számtek volt amin csak dumáltunk meg neteztünk. Mesy mondta, hogy csütörtökre meglesznek végre a szalagavató meghívók. Két angolon lezárások voltak, köcsög Adél megszopatott. Vinnem kell Ivánnak lézeres tollat, benyalok neki és akkor jobb jegyet kapok XD. Hoztuk a szokásos formánkat, kitaláltunk egy új filmet. Micimackó: a természetfilm. A története annyi lenne, hogy Micimackó szétmarcangolja malackát és Tigris meg Micimackó véres területi rivalizálást folytatnak és küzdenek a nőstényekért XD. Tudom, elég elmebeteg....XD. Majd Norbi nekiállt a rímekről magyarázni valamit és nem talált rímet a majom szóra. Timi benyögte, hogy citrom. Ezen pedig Norbi teljesen kiakadt, mivel a majom és a citrom utolsó 2 betűje talán rímel, de mégis kurva idiótán hangzik xD. Ilyet szólt: "Ez kb olyan mint gepárd és halikopter" XD (nem írtam el, tényleg halikoptert mondott) és ezen elkezdett szakadni a röhögéstől XD. Ezek után volt még napi bölcsesség, amikoris Norbi azt kezdte firtatni, hogy a Tunyacsápot NYÉ-vel kell írni *eny (ny)* helyett XDDD. Fizikán punnyadtam, a föcire pedig nem jött be Fecó szóval szokásunkhoz híven a folyosón idiotizáltuk magunkat xD. katt katt A második föciről lelépett mindenki.
Itthon mikor hazaértem üres lakást találtam. Meglepett mivel 2 tájban mindenki haza szokott már érni. Kiderült, hogy shoppingolni voltak anyumék és vásároltak nekem a Jeans Clubban. Bár nem szeretem ha nélkülem vesz ruhát, de ettől függetlenül tetszik x3.
Úgy döntöttem, hogy a Kobatot és a Ladies vs. Butlerst csak hétvégén folytatom majd. Ma olvastam Kuroshitsuji mangát, pontosabban csak átfutottam mert nem volt türelmem hozzá XD. Viszont már nem bírok várni amíg kijön a 07-ghost új fejezete x333. Mindegyik olyan izgi, hogy alig bírom kivárni xD.

2010.01.19. 17:29, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

igen a fiú wc volt XDDDD

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2010.01.20. 15:15
Nayu

hát igen xD

2010.01.19. 22:30
Ayci

hát bazdmeg XD teeee... mégis csak feltetted youtubera XD is gonosz  :P 

2010.01.19. 20:05
Nayu

igen a fiú wc volt XDDDD

2010.01.19. 19:28
Noni

aaaaz... a fiú wc volt? OWO

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre