ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Átmentem!!!

Az utóbbi pár napban nem írtam, ugyanis lefoglalt a tanulás. Úgy bizony, hétfőn és kedden reggeltől-estig megállás nélkül a magyar, töri, német és angol kisérettségi tételeket magoltam. Nem túlzás, szinte egy pillanatra sem tettem le a füzetemet. Kicsit őrültség volt tőlem, amiért az utolsó 2 napra hagytam mindent, így annyi minden kellett megtanulnom és átismételnem, hogy majd szét robbant a fejem a sok információtól xD. Teljes görcsben voltam ebben a két napban, izgultam, hogy mi lesz ha nem megyek át mert pont olyan tételt húzok amit nem tudok teljesen. Kedd estére azon vettem észre magam, hogy másnap vizsga, de szinte mindent elfelejtettem amit addig tanultam. Kezdtem feladni a reményt. Iszonyat volt, szét görcsöltem a fejemet, alig bírtam aludni és minden pillanatban csak a kisérettségin járt az agyam.
Ma reggel amikor felkeltem azonnal érezni kezdtem a nyomást, hiszen már csak pár órám volt a szóbeli kezdéséig. Bementünk a suliba és megpróbáltam még átolvasni pár dolgot, de semmi nem maradt meg a fejemben. Behívtak 5 embert, köztük engem a vizsgázók termébe, ahol 3-4 tanár volt bent. Nagyon feszült volt a hangulat, húztunk tételeket majd leültünk kidolgozni. Elsőként a magyart: A szigeti veszedelmet és a magyar nyelv eredetét húztam. Óriási megkönnyebbülés volt a számomra mert szerencsére mindkettőt tudtam nagyjából. Lefeleltem belőle, majd kihúztam a töri tételt: USA a két világháború között, a nagy gazdasági világválság. Újabb kő esett le a szívemről mert egy full könnyű tétel volt amit kívülről fújok. Isi meg is dícsért mikor lefeleltem, azt mondta érettségin is ilyen feleletet vár el x3. Ezután jött az angol, aminél kicsit bezavart, hogy mellettem közvetlenül németből feleltek. De Adél segített, viszont mondta, hogy érettségin jobbat vár. Ezután a német simán ment, csak vagy az izgalomtól, vagya fáradtságtól de Wein helyett véletlenül Wient mondtam XDD. Utoljára következett a matek amiből semmit nem tudtam, viszont Barbár rengeteget segített, nagyon rendes volt, szóval átmentem belőle. Imádom ezt a tanárt.
Teljesen boldog vagyok és gondtalan, annyira örülök, hogy túl vagyunk az egészen *___*. Ami még jobb, hogy holnap nem kell suliba mennem, kipihenhetem a sok fáradalmat és idegeskedést.
A tanuláson kívül hétfőn történt velem egy érdekes dolog. Berni rámírt, hogy segítsek neki a német házijában. Este negyed 10kor átmentem hozzá kutyával együtt. Nem akartam egyedül mászkálni a sötét utcán (pedig csak 1 utcát kellett sétálnom xD).  Beengedtük a kertbe Mázlit az ő kutyájukhoz(Rex). Mázli tök otthonosan mozgott a kertben, sőt még a házba is berongyolt XD. Aztán halál nyugodtan megzabálta Rex kajáját XD. Bernivel South parkot néztünk meg dumcsiztunk egy sort, aztán kivittük sétálni a kutyákat...mert az éjszaka közepén szokás kutyát sétáltatni XD.

2010.01.13. 15:44, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

woaaah, én pont egyik nap tanultam meg a szigeti faszságot O: akkora szopás volt -.-

dedede a lényeg h ügyes voltál X3

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2010.01.15. 19:20
Nayu

köszi x3

2010.01.15. 18:36
Noni

woaaah, én pont egyik nap tanultam meg a szigeti faszságot O: akkora szopás volt -.-

dedede a lényeg h ügyes voltál X3

2010.01.13. 18:56
Nayu

jaja XD

2010.01.13. 18:48
Ayci

váááááááágod???? ááááátmentüüüüünk *örömtáncot jár XD* 

2010.01.13. 17:15
Nayu

köszcsi x33 úgy örülök xD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon