ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Egyre húzósabb; TeleOTT

A buszok egész héten nem járnak rendszeresen szóval apuval vitettük be magunkat. Az első két németen a szóbeli kisérettségire gyakoroltunk. Elméletileg jövőhéten szerdán és csütörtökön lesznek minden tantárgyból a szóbelik. Aztán két filofózia amin a diri bejött és feleltetést akart tartani a második órában mivel senkinek nincs jegye. A második óta felét végigszövegelte valami kronométerről és már csak 15 perc volt hátra ezért mindenki idióta kérdéseket vágott be a témával kapcsolatban, hogy teljen az idő és nem tudjon feleltetni bennünket. Szerencsére össze is jött, és nem kérdezett ki xD.
Szünetben valaki megemlítette, hogy állítólag diri azt mondta, hogy aki bukik valamilyen tantárgyból azt filozófiából is megbuktatják. Erre Norbiék nekiálltak hülyüni ezzel és kitalálták, hogy a diriéknek egy teleshoppot kéne csinálnia, aminek TeleOtt lenne a neve (mivel a diriék vezetékneve Ott xD). A szlogen pedig a következő lenne: "Ha most egy valamiből megbukik, még egy bukást kap ajándékba!! Ne hagyja ki ezt a páratlan alkalmat, hívja a 1782-t, és rendelje meg most!!! 2 bukás 1 áráért!!!" xDDD
Irodalmon semmi különös nem volt, matekon pedig tz-t írtunk. Remélem jól sikerült, ugyanis az osztály nagy része megbukott a kisérettségin és kétséges, hogy engedjenek minket érettségire. Mindenkinek szóbeliznie kell belőle. Nem tudom mit fogok csinálni, ha nem engednek érettségire... a legjobb megoldás, ha ősszes elmegyek pótra. Viszont akkor oda a továbbtanulásnak. Kezd kicsit feszült lenni a hangulat, nem tudom mit fogunk ebből kihozni.
A napnak volt még jó része is. Nem régiben bejelentettek egy új CG mangát amiben más karatkerek fognak szerepelni, és ez nem is keltette fel annyira za érdeklődésemet. Viszont ma olvastam, hogy bejelentettek egy új Code Geass animét *____*. Nem érdekel ha remake, vagy valami alternatív cuccos, én nézni fogom xD. Gondolom valami olyasmit fognak kihozni belőle, mint majd a Kuroshitsuji 2. évadából mivel annak a vége is lezárt volt mégis folytatják.
Majdnem elfelejtettem, hogy ma még tánc is volt. Az osztálytánc egész jól megy, csak a képen kell még javítani kicsit xD. Keringőztünk is, de Norbival kb az egészet elfelejtettük és bénáztunk egy sort xD. A végére egészen belejöttünk. Felhívtam apumat, hogy jöjjön értem, de telefonálás közben táncoltam és kicsit nehéz volt megoldani, hogy legyen egy szabad kezem, beszéljek, halljam amit apa mond és közben a lépéseket se rontsam el xD

2010.01.06. 18:50, Nayu Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre