ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

"Döglött teheny you and MY friend"

Tegnap nem írtam le mennyire fergeteges volt az első suliban töltött napom. Reggel alig bírtam kikelni az ágyból, aztán a suliban szó szerint halálra fagytam mert nem volt felvéve a fűtés, ráadásul a büfé sem volt nyitva. Elég szenvedős napunk volt, alig vártam, hogy haza érjek. A mai nap szinte ugyanilyen tényezőkkel volt tele, de plusszban szerencsére történt egy-két vicci dolog is. Első két számteken Napiszart nézegettünk és találtunk egy képet "angol fail" címen, amin egy döglött tehén és 2 csávó volt ezzel a felirattal: "döglött teheny you and MY friend" XDDD. Ezen a mondaton egész nap szakadtam a röhögéstől xDD. Itt van a kép
A második és harmadik óra angol lett volna de Iván nem volt bent szóval bementünk Bözsi órájára. Persze semmit nem csináltunk, csupán egyszer jött oda hozzánk és megkért, hogy mondjuk el mit főznénk a vendégeinknek ebédre. karcsi benyögte, hogy babgulyást. Majd Bözsi megkérdezte tőle, hogy másodiknak milyen kaját adna, és Karcsi ismét benyögte, hogy babgulyást. Majd megkérdezte a desszertet, amire Karcsi megint babgulyást mondott xD. Második angolon amv rettenetet néztünk a többiekkel. Ezután fizika jött amin szintén nem volt tanárunk így végigunatkoztuk, pont úgy ahogyan a föci órát amire Fecó baszta betolni a képét, csak az utolsó fél órára ért be.
Karcsi meghívott bennünket 22-én bulizni ugyanis szülinapja lesz x3. Mi is történt még.. jah igen, ma bejelentették, hogy a talár 15 ezer lesz o____O. Kicsit magas ez az ár szerintem...
Suli után Norbival és karcsival elmentem lefoglaltatni Norbi frakkját. Ma gondoltam bele, hogy még baromi sok kiadásom lesz ebben a hónapban: a tallár, a keringőruha, a keringő és osztálytánc cipők, osztálypénz, fodrász, körmös és még hagy ne soroljam.

2010.01.05. 16:06, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

friends
log

 

archívum
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.