ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Tánc próba; Mendol; pár ötlet a jövőre nézve

music: Sakakibara Yui - Nyanderful!

Ma reggel fél 8kor keltem fel és már állhattam is neki készülődni, mert tánc próbánk volt. Taliztam a Népligeten Anettel és együtt mentünk ki Zuglóba a tánc terembe. Kiváncsian vártam, hogy vajon hányan fognak eljönni és pont ahogy gondoltam, összesen 8an voltunk a 25ből xD. Vártunk egy ideig, hátra többen is megérkeznek de nem jött senki. A tánc tanár közben eltáncolgatott magában, főleg hiphop számokra és mi néztük. Amikor látok valakit táncolni nekem is mindig megjön hozzá a kedvem. Ilyenkor bánom, hogy abbahagytam a táncolást kiskoromban. Mivel reménytelen volt, hogy a létszámunk bővülni fog, a tánc tanár azt mondta, hogy párszor próbáljuk el az osztálytáncot aztán menjünk. Nagyon remek mit ne mondjak, szinte feleslegesen utaztam és keltem fel reggel. Mindegy, felfogom pozitívan, legalább átgyakoroltuk a lépéseket. Mikor hazajöttem doramát kezdtem nézni, méghozzá a Mendolt amire Timi hívta fel a figyelmem pár napja. Megnéztem belőle 2 részt és eddig tetszik, nagyon vicces xD. 3 lány idol akar lenni de ezért férfinek kell beöltözniük. Tele van komikus jelenetekkel, pont az én idióta lelkivilágomnak való xD.
Tesóm kitalálta, hogy kutya kozmetikát akar nyitni. Van egy abc-je de nem igazán megy és arra gondolt, hogy átalakítja kutyakozmetikává. Másik tesóm pár éve letette a kutya kozmetikus tanfolyamot és az ő segítségével megtanulná, aztán csak a vizsgát kellene letennie belőle. Én is erősen gondolkozom rajta, hogy leteszek egy ilyen vizsgát, végülis imádok kutyikkal foglalkozni és ezzel lenne egy plussz szakmám.
A szilveszterem úgy néz ki rendeződni látszik, mivel Chiékkel nem tudok menni, úgy tűnik Timiékkel megyek egy házibuliba.

2009.12.28. 17:38, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

nah bazd XD akkor jobb is, hogy nem vagyok otthon és nem mentem be táncvra XD semmi értelme nem lett volna... am én mondtam előre, hogy kb. ennyien lesztek XD gondolom megint aszokásos csapat volt XD
jaaaaaaaaaaaaaaj elkezdted nézni a mendolt? *_* jaj... én meg geci.... a goong-ot leszedtem és a 9. rész az a második évadból van feltéve XD és így nézem, mondom valami nem oké XD és nézem és koreaiul ki van írva, h Goong és mellette egy S, azaz az már a második évad X"DDDD mondom anyáááád XD
hm... ez a vizsgás dolog jól hangzik :)

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.12.31. 11:58
Noni

Nayuchi~ én már dolgoztam kutyakozmetikában O: keménymeló.

2009.12.29. 16:23
Nayu

jah. mindenki meg volt lepődve h nem volt.

2009.12.29. 15:51
Ayci

jééé.... Adri nem volt? o.O Lol... pedig ált. ő volt az aki hisztizett, hogy soha senki nem marad, vagy elmegy... jó, mondjuk bizti valami dolga volt XD

2009.12.28. 20:38
Nayu

én is tudtam, hogy ennyien leszünk. nem adri nem volt o__O

2009.12.28. 20:34
Ayci

nah bazd XD akkor jobb is, hogy nem vagyok otthon és nem mentem be táncvra XD semmi értelme nem lett volna... am én mondtam előre, hogy kb. ennyien lesztek XD gondolom megint aszokásos csapat volt XD
jaaaaaaaaaaaaaaj elkezdted nézni a mendolt? *_* jaj... én meg geci.... a goong-ot leszedtem és a 9. rész az a második évadból van feltéve XD és így nézem, mondom valami nem oké XD és nézem és koreaiul ki van írva, h Goong és mellette egy S, azaz az már a második évad X"DDDD mondom anyáááád XD
hm... ez a vizsgás dolog jól hangzik :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

**** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!