ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Végre téliszünet

Egész héten csak ennek a napnak a végét vártam és végre eljött. Persze elötte túl kellett senem a magyar kisérettségin. Tegnap este megnéztem az előző évi feladatokat majd úgy döntöttem, hogy ez baromi könnyű szóval nem tanulok rá hanem az alap tudásomra hagyatkozok. A jóslatom szerencsére bevállt, a próba érettségi pont az volt amire számítottam és jól sikerült megoldanom. Mikor végeztünk, teljesen jó kedvem lett, belegondolván, hogy márcsak pár óra és vége a szenvedéseknek, azaz eljön a téli szünet. Előtte még osztálykarit tartottunk amin megajándékoztuk egymást. kaptam cukorfalat plüssöket *-*. Mikor vége volt mindenki ment haza. Jó volt végre elszabadulni a suliból, mivel ebben az évben alig lógok hiányzik a szünet. Mikor hazajöttem, mivel más dolgom nem igen volt nekiálltam Code Geasst nézni. Mint az utóbbi 2 hétben minden nap xD. Érdekes, hogy ritkán történik meg, hogy egy olyan anime amit régen imádtam megint mániám lesz. Sőt, erre nem volt példa eddig. Az egy dolog, hogy szeretek egy animét, ha egyszer megszerettem akkor az nem múlik el, de nem olyan szinten, hogy az már fanolásba csap át. A CG-nek ezt sikerült elérnie és megerősítette ezzel azt a 2 tényt, hogy mennyire és miért is szeretem. Próbáltam beazonosítani a blogom alapján, hogy mikor néztem először. Körülbelül másfél évvel ezelőtt lehetett, de mindenképpen 2008 decembere előtt. Elég régen ahhoz, hogy nagy részére ne emlékezzek xD. Ma összesen 7 részt néztem meg eddig és olyan izgalommal ültem végig mintha még sose láttam volna, mert nem emlékeztem mi fog történni. Minden esetre emléxem miért fanoltam 1 évvel ezelőtt Lulut és rájöttem, hogy Suzaku egy kicsit szexi mikor "ore"-t használ xDDDD. De csak mert imádom ha ore-t használnak xDD.
Youtube-on olyan vidit találtam aminek köszönetően olyan felfedezést tettem amire ha nem derül fény, sosem jötem volna rá xD Nézzétek.

2009.12.18. 18:13, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

nekünk még jövöhéten is lesz suli D: de sztem nem megyek be : DDDD már múlthét óta nem járok suliba O.O ehh idegesítenek a hópelyheid X"""""D olyan hülyén néz ki az a heid a végén O_____O"

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.12.19. 20:41
Nayu

nem xD nem arra figyeltem h éppen mit nézeget ott xD

2009.12.19. 19:33
Shuu

Komolyan nem jöttél rá Sopronra?xD én egyszerre mondjuk tőlönk 30km nem is értem miért épp sopron, nem mondjuk tokajxD tisztára pofára estem mikor először láttam, nem hittem el igen szeretnek bennünket:D

2009.12.19. 17:44
Nayu

nem akarok karácsonyi dizit csinálni ezért raktam a hópelyheket xD
akkor ne menj be, én is azt csináltam tavaly xD a szünet előtti utcsó hetet kivettem szabinak xD

2009.12.19. 16:27
Noni

nekünk még jövöhéten is lesz suli D: de sztem nem megyek be : DDDD már múlthét óta nem járok suliba O.O ehh idegesítenek a hópelyheid X"""""D olyan hülyén néz ki az a heid a végén O_____O"

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******