ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Comfort me...

Kicsit kicsúszott az irányitás ma a kezemből, olyan értelemben, hogy teljesen másra számítottam az angol és a német kisérettségivel kapcsolatban. Átnéztem mindent tegnap és tök hepi voltam, mert biztos voltam benne, hogy jól fog sikerülni. Nah egy kicsit elszámoltam magam és ezzel a kivétel megerősítette a szabályt, ami szerint minél jobban biztos vagy magadban, annál szarabbul sül el végül minden. Bezzeg amikor halálra parázom magam egy-egy vizsgán, biztos, hogy tök jól sikerül. Az angolnál pedig pont az ellenkezője volt, biztos voltam benne, hogy menni fog, plusszban én naív idióta számítottam rá, hogy segítenek, ennek ellenére részben Iván miatt erre nem került sor. Szóval rájöttem, hogy vannak dolgok amikben csak magamra számíthatok még akkor is ha számítanék másra. Ez az én hibám is meg lehet a nem oda figyelés hibája is. Én sem vagyok együttérző, nem is várnám el, hogy együtt érezzenek velem de azért jól esne.
Egyszóval most egyetlen dologért könyörgöm, hogy engedjenek érettségizni. Ma semmi más nem volt, teljesen le vagyok törve. A német egy kicsivel jobban sikerült de az angol végigszenvedése után kissé nehéz volt még arra is koncentrálni. Szerencsére Bözsi jött be hozzánk a vizsga második felére ezért tudtunk kicsit együtt dolgozni xD. Aztán egyedül jöttem haza. Állítólag holnap azoknak is kell biosz és föci kisérettésig írni akik nem választották, mert, hogy az lesz a félévi jegyünk. De lehetséges, hogy múzeumba megyünk, fogalmam sincs mi fog történni. De most valaki vígasztaljon meg.

Ezt meg kell osztanom veletek, de én tegnap életemben először láttam a Benkő feleséget keres című műsort és olyan sokkhatás ért miatta,hogy azt hiszem agykárosodást szenvedtem. Talán emiatt basztam el az angolt is? xD Még más vicces dolog is volt, tegnap este kómásan feküdtem az ágyban és a reklámban a füstölt főtt tarja helyett püspök főtt tarját olvastam xD. Felugrottam az ágyban és felüvöltöttem, hogy "Mi a faszom már megint?" xD Najó, muszáj volt ezt leírnom mert utálom az ilyen unalmas rinyálós bejegyzéseket xD. Nézzetek ti is Lulut *___*  énis azt fogom tenni ~ Lulubuzulás van. Megint. Teljesen.

2009.12.15. 17:51, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

friends
log

 

archívum
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.