ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Ajajj balhé

Ez egy igencsak érdekes nap volt. Akarom mondani már a tegnap este is igencsak érdekes volt. Van ugyanis a kis történet arról, hogy Timi és Faller összevesztek egy bizonyos dolog miatt ami most nem lényeges. De tegnap msn-en mégjobban összevesztek, sőt Faller el küldte Timit a jó kurva anyjába. Anett és én szemtanúi voltunk az egész beszélgetésnek és elég kiakasztó volt. Faller gyávának nevezett minket és röviden szólva mindenért ami történt Timit hibáztatta. Ebből kifolyólag ma teljes mértékben levegőnek néztük. Az érdekes azvolt az egészben, hogy mivel mi nem foglalkoztunk vele Norbihoz és Karcsihoz futott, csóválta nekik a farkincáját. Szóba került, hogy szalagavató után közösen megyünk bulizni. Faller persze rögtön ott volt és szervezkedett én pedig felhúzott szemöldökkel kérdeztem a többieket, hogy őt mégis ki hívta? Egyikünk sem mondta neki, hogy ő is jöjjön velünk bulizni o__O. Azon a ponton voltam, hogy megmondom neki, hogy húzzon el a picsába. Egész nap oltogattam xD Köcsög kislány vagyok. Matek órán arról bezséltünk, hogy gólyabál talijakor ott fogjuk hagyni. Kicsit hangosan beszéltünk róla és Faller odaszólt nekünk, hogy ne zavarjon minket, hogy mindent hall xD. Hangosan szakadni kezdtem a röhögéstől xD. Szünetben ismeretlen oknál fogva kigáncsolta Anettet, Timi pedig otaszólt neki, hogy milyen gyökér amiért ilyet csinál. Ekkor kezdődött a balhé. Faller odament Timihez és rángatni kezdte őt. Timi persze ellenkezett, és rákiabált, hogy eressze el. De csak azért is tovább rángatta. Meg akarta tudni, hogy mi baja van Timinek, de nem értem miért nem tudod simán oda menni hozzá és megkérdezni, miért kezdte el ráncigálni? Valóban idegbeteg ez a gyerek. Úgy felidegesített, én is odaszóltam neki, hogy mi a faszt képzel magáról, hogy rángat egy lányt? Ezek után merjen a szemem elé kerülni vagy hozzám szólni, abban nem lesz túl sok köszönet. A legfelháborítobb, hogy  Timi "legjobb barátjának" mondja magát, amit milyen jogon állít? Az ember nem bánik így a legjobb barátjával.
N ettől függetlenül történtek ma vicces dolgok is. Megdumcsiztuk, hogy szalagavató után a Pinkbe megyünk bulizni *__*. Matekon rengeteget hülyültünk, kánonban énekeltünk és vihogtunk mint az idióták. Karcsi talált egy kis szöszmöszt ami szerinte egy vezsélyes és ritka pókfaj, tarantellikusz szöszmutusz xD. Suli után volt tánc próba is *-*.
Holnap rövidített óráink lesznek a gólyabál miatt, majd tánc, aztán megyünk szolizni és shoppingolni Anettékkel, meg bérletet is kell vennem. Csak azért írom, hogy el ne felejtsem xD.
Holnap nem fogok írni mert részeg leszek és késő éjjel érek haza ~

2009.12.09. 18:37, Nayu Vissza a bloghoz
3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2009.12.11. 17:06
Noni

háhááááá Nayu OwO tudtam h be fogsz baszni!!!! O3O milyen jellemző X3 énisakarok *_____* na majd bepótolom~ kamatostul X3

Idézet
2009.12.11. 16:54
Nayu

hát igen kicsit elfajultak a dolgok

Idézet
2009.12.09. 22:34
shia

érdekes napod volt te csaj O.O sajnos ilyen balhék mindig akadnak ^^"" mondju ez a cibálós dolog érdekes.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre