ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Idegbeteg merénylő

Ma pont mint tegnap, a középpontban megint "viaszbábú" állt xD. Egyre több okunk van rá, hogy kiközösítsük a bandából, főleg azok után amit tegnap a Kizman mesélt nekem róla msn-en. Mondjuk eddig is volt elég okom rá, főleg amit Timivel csinált. Szóval nem igen beszélgettünk vele, jobban mondva akármit mondott elengedtem a fülem mellett. Persze szándékosan hangosan dumáltam/dumáltunk arról, hogy mennyire szánalmas ember xD. Biztosan leesett neki, hogy kibeszéljük, mert inkább a fülébe tette a fülhallgatót és zenét hallgatott xD. Adri kérdezett tőle valamit de emiatt nem hallotta, erre Iván megdobta egy tollal. Ez a faszfej pedig fogta és hozzákúrta a tancsihoz a tollat o___O. Ez egy idegbeteg bazdmeg. Aztán fizika órára vettem chipset és mindenki megkérdezte, hogy vehet e belőle. Faller meg semmi kérés nélkül belenyúlt a zacskóba. Erre kirántottam a kezéből. Mégis mit képzel magáról, kérni luxus? Jó köcsög vagyok xD. Fallernek egyébként szokása, hogy üti a falat mikor ideges. Ma úgy jött be a suliba, hogy sebes volt az ökle. Norbi megkérdezte tőle és bevallotta, hogy idegességében a falat ütötte xD. Hát bazdmeg....ez tényleg ideggyenge xD. Apuval beszéltem erről, és mondta, hogy az ilyenekkel óvatosnak kell lenni mert egyszer bekattan és lelő minket vagy megkésel o___O. Kinézem belőle. Nyomorék, gyűlölöm mint a szart xD.
Mi is volt ma még... valahonnan van nyelvtanból egy 5ösöm és egy 4esem xD. Tesiből meg két hármasom xD. Ne kérdezzétek mire mert, hogy tesi óránk nem volt ebben az évben az biztos, nyelvtanból pedig még egy dogát se írtunk xD. Csütörtökön gólyabál lesz. Jól bebaszunk x33. Akarok vásárolni előtte Tally-ben ruhákat meg még pár cuccot *-*.

2009.12.08. 15:54, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.12.09. 18:22
Nayu

hát jah súlyos arc.
aha most lesz, de nálunk mindig dec-ben van

2009.12.09. 17:58
Noni

úgy olvastam h lelő egy késsel XD de bazz ez súlyos arc lehet XD össze kell zárni Rákóczival, az is tollakat dobál, ha épp nem székeket. XD
hüüü még csak most lesz gólyabál? XD háháá, és még mi vagyunk lemaradva~

2009.12.08. 16:17
Ayci

idegbeteg X"D azért X"D miért... amikor nálatok pofán baszott még anno? X"D
amúgy... msn-en is írtam de sztem előbb végezne magával X"D

2009.12.08. 16:09
Nayu

bazdmeg én már tényleg félek a fallertől xD mi van ha megöl? xDDD
nem értem miért nem tudja máshogy levezetni a feszültséget.. xD
nagyon várom énis x33

2009.12.08. 16:07
Ayci

Idegbeteg merénylő X"D loooooool X"DDDDD amúgy szerintem nem volt köcsöség kirántani a kezéből a chipset... kérjen bazdmeg, ne csak úgy nyúlja le a kajádat XD furcsa mód mindannyian meg tudtuk kérdezni tőled, hogy vehetünk ?XD
de ezt a falütéses dolgát sose értettem.... jó, én lány vagyok így nem ütök falat, de ha ideges vagyok akkor inkább olvasok, cigizek vagy zenét hallgatok, az általában lenyugtat XD vagy menjen elfutni de ne a falat üsse bazdmeg XD
geci XD apádnak igaza van XD az ilyenektől tényleg tartani kell....
uhu... a gólyabál... xD fasza lesz (L) XD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre