ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Dogák meg jegyek meg cuccos

Bementünk ma és mivel kezdtünk számteken? Persze, hogy dogával. Ráadásul dogából ami valami algoritmus cuccról szólt és senki semmit nem tudott.

Szerencsére a sarokban ültem és tudtam puskázni meg segíteni a többieknek. Angolon beadtam a szabadidő tételt, kiváncsi vagyok hanyast ad rá. Nekiálltunk arról beszélgetni Ivánnal, hogy a kutyái/kutyáink miket szoktak csinálni x33. Imádom a kutyákat, még az embereknél is jobban szeretem őket, százszor jobban xD. Najó, kivéve pár emberkét x33. Fizikán a szokásos, Karcsiék nyomatták a faszságaikat. Gerda és Karcsi szünetben szivatták a Norbit, mert mindenáron be akarták beszélni neki, hogy én járok vele xDD. Mindig amikor szóba jött, totálisan elpirult, Karcsival pedig majd meghaltunk rajta xD. Bár Norbi visszaadta neki, mert Gerdával kezdte el baszogatni, hogy biztosan  egymáshoz járnak XD. Egyébként nem tudom minek kell ilyeneket kitalálni, ráadásul Norbi olyan abszurd dolgokat állít egy-egy emberről, hogy az már röhejes. Eleinte vicces de kicsit túlzásba viszi.
Szeretnék már moziba menni a többiekkel. Jó lenne kicsit együtt lenni mert széthúzott a csapat. Kicsit olyan érzésem van, hogy valaki azért van kevesebbet velem mert nem vagyok jóba egy bizonyos másik emberrel. Az idiótaságom révén arra gondoltam, hogy nem számít ki kivel van jóban plussz nem mondom meg senkinek, hogy kivel barátkozzon, de mégis úgy érzem, hogy választási lehetőség elé állítom emiatt pedig nem akarom, csak rosszul esik, hogy lehet hogy van aki fontosabb mint én. Jó önző vagyok xDD.
Visszatérve a mai napra, kiszámoltam az átlagaimat és töriből valami eszméletlenül lehúzza az átlagom az az 1/2 ami becsúszott szeptemberben -___-. Szeretném 5ösre megírni a kisérettségit, mert akkor lehetek 4es talán. A többi tantárgy egyáltalán nem vészes, sőt egész jól állok belőlük.
Jah és ma Tejci szülinap van *___*.

2009.12.01. 15:48, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

friends
log

 

archívum
 

ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    ♛ ANELIATH ☉ varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!    *****    Hamarosan, karácsony:rendelj, születési, elõrejelzési, párkapcsolati, fogamzási,hold horoszkópot, biotérképet ajándékba!    *****    szekelyhirdeto    *****    Te mit tennél, hogy a legnagyobb titkod, titok is maradjon?    *****    BLACK FRIDAY AKCIÓ!! Részletek ide kattintva!