ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Egy csütörtök

Tudom, ez nagyon kreatív cím de jelenleg semmi jó nem jutott eszembe xD. Ma már Anett is jött suliba ezért egy fokkal jobb volt a napunk min a héten eddig bármikor. Fura, hogy minél többen vagyunk annál jobban érzem magam. Már reggel a buszon röhögőgörcsöm volt, mert Anett ránézett egy öreg nénire és azt mondta, hogy ő nem akar ilyen szottyadt lenni xD.  Én pedig kiakadtam ezen a szón xD. Angolon tz-t írtunk, remélem jó lesz. A töri halál uncsi volt, amíg Isi nem kezdett el beszélni egy bizonyos Franco tábornokról. Mint már asszem mondtam, Frau becenevei között a Frankó is szerepel. Nekiálltam nevetgélni magamban, aztán elkezdett durvulni a dolog amikor Isi azt mondta, hogy Franco tábornok szerette a Real Madridot xDDD.

Megint balhé van az osztályban az udvarra járás meg a cigizés miatt, egy részünknek fegyelmi tárgyalása lesz elméletileg mert az ablakon másztak be xD. A titkárnő azt mondta, hogy mi egy köcsög brigád vagyunk xD.
Chivel LA inket néztünk és egy csaj orgazmust színlelt benne xDD. Amikor nézem, hogy valakit tetoválnak eszembe jut, hogy énis akarok valami kis diszkrét tetoválást. Mondtam Chinek, hogy beleágyaztatok egy vasdarabot a hátamba mint ami Fraunak is van XD. Ezen hónapok óta fent voltam/vagyok akadva, ugyanis nem tudom felfogni, hogy abból a dologból ami amúgy a templom keresztje, és a mangában egy halál normális tetoválás volt a drágám hátán, hogy tudtak az animében egy ilyen vasra hasonlító valamit összehozni o____O. Egyébként Hakurennek is majdnem ugyanolyan tetkót csinál Castor a mangában, vajon Francinak is ő csinálta? *-*

2009.11.26. 20:10, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

köcsög brigád XD
baaaazdmeeeg XDDD~ *vékony és röhögös hang*

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.11.27. 17:14
Nayu

hát jah azt mondta xDDD

2009.11.27. 16:56
Noni

köcsög brigád XD
baaaazdmeeeg XDDD~ *vékony és röhögös hang*

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.