ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Amikor meghallom a kulcsszót

Tegnap nem írtam. Nem is tudom miért, igazából olyan unfergeteges napjaink voltak mostanában, hogy nem tartottam érdemesnek írni róla. Semmi sem történt, ahogy mondom dög unalom volt a tegnapi napunk is. Ma viszont egészen tűrhető, sőt normális ha szépen akarom kifejezni magam.
Először elmesélem a nap fényponját (száomra fénypontját) Mint általában, most is reménykedtem, hogy a diri nem jön be filozófiát tartani de természetesen bejött. Kijelentette, hogy feleltetni fog az óra végén. Az első padban ültünk Timivel és láttuk, hogy pont a mi nevünknél van kinyitva a napló (mivel egymás után jövünk a névsorban xD). Nyilvánvalónak tűnt, hogy minket fog kihívni. Egész órán azon görcsöltem, hogy bárcsak eltelne az idő és kicsúszna a tananyaggal a csöngetésig, mert akkor nem lenne ideje feleltetni. Már csak 15 perc volt, majd már csak 10 és alig vártam, hogy végre megszólaljon a mentő csengő ugyanis nem akartam egyest kapni. Az egyházról magyarázott valamit de képtelen voltam oda figyelni rá a parázás miatt. Azonban az egyik pillanatban meghallottam a kulcsszót ami nem más volt: "....PÜSPÖKÖK". Abban a pillanatban mintha valami áldás szállt volna rám a mennyből, végigfutott rajtam a hideg. Tényleg, szó szerint végigfutott rajtam és egy idióta vigyor húzódott a számra, hogy alig bírtam magamban tartani a visongást xD. Ez tartott egészen a kicsöngőig, és ezzel együtt minden parám elszállt a feleléstől amire végül nem is került sor xD. Szóval ez van amikor Nayu-chan meghallja a "kulcszót" xD. Az élet kis örömei xD.

Matekon megkaptuk a tz-ket és 60% lett. Mindenki fel volt háborodba, hogy mégis miért 50%tól ad rá 2est miközben az érettségin 20%tól kapunk kettest. Kimentünk az asztalához és nekiálltunk ugatni vele, aztán bejött Győri és lerendezte az ügyet, szóval végülis valszeg 4est kapok a dogámra x3.
Ma volt tánc is de hála az égnek csak a lányoknak kellet bent maradniuk és így sokkal jobb volt, mivel a fiúk folyton elhülyülik és nem lehet tőlük haladni. Most nem fáradtam el annyira mint máskor pedig csak most értem haza.
És a nap legjobb híre, le töltöttem a 07-Ghost OST-t és isszonyat jó x333.

2009.11.25. 18:13, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.11.26. 17:23
Nayu

jaja az bizti xD

2009.11.26. 17:15
Noni

hüüü~ ez a kulcsszó még jól jöhet X3

2009.11.25. 20:01
Nayu

hát igen, nagyon is sokat számít.

2009.11.25. 19:45
Shuu

nálunk csak nagydogáknál van ez a húszszázalékolás, mondjuk, de azért az sokat jelent:D

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre