ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Ez nem az én napom volt

Már az ágyból való kikelésem másodpercében tudtam, hogy ez nem az én napom lesz. Mikor fel akartam kelni, bebasztam a lábamat a tv-be aztán a fürdőben leejtettem a hajvasalót, a fésűt majd a konyhában kiöntöttem a tejszínt és megégettem a kezemet a vízforralóval xD. Egyszóval jól indult a reggelem, bár röhögtem rajta, hogy miért vagyok ma ilyen szerencsétlen.

Apám reggel 7kor nekiállt hurkát sütni és annyira belemerült, hogy el felejtette, hogy el kell vinnie a határútra. Az oda út is vicci volt, az egyik kereszteződésnél éppen sárga volt a lámpa és apa mondta, hogy ezen még átmegyünk. Erre az előttünk lévő Suzukis megállt o__O. Apa nyomott egy satuféket, csikorogtak a kerekek engem meg csak az öv akadályozott meg benne hogy megfejeljek valamit xD. Aztán elkezdtem tapsolni és ilyet szóltam vigyorogva: "Ilyet mégegyszer!" xDD. Kivételesen bementünk nyelvtanra mert elméletileg tz-t írtunk volna de abból nem lett semmi. Kiderült, hogy plussz pontokat kaptunk a semmire xD. Eddig nem voltam bent egy nyelvtan órán se mégis van 5 plussz pontom ami egy 5ösnek felel meg xD. Tesin keringő próba volt. Végre valahára Norbi bejött és ahhoz képest, hogy most csinálta először egész jól ment neki xD. Reggel pedig felbasztam rajta az agyamat, hogy mi lesz ha nem jön be vagy nem fog menni neki de szerencsére nem így lett. Sokat röhögtünk és próbáltuk rendesen begyakorolni bár a végére kissé elfáradtam. Irodalom órán a szokásos, Győri előadta magát. Rátört a röhögőgörcs, nekiment az asztalnak, csulázott egyet és a tőle megszokott dolgok amiket művelni szokott xD. Az olaszosok  tanára nem volt bent és hazamehettek így a németből is csak egy pár perc volt megtartva amíg megcsináltunk egy feladatot aztán elengedtek minket.
Ma feltették a 07-Ghost official fan book-ot amire már kb 1 hónapja várok x3. Viszont az ost tegnap jött ki de sehol sem találom T__T. 74 szám lesz rajta és egy mini-drama is amiben elméletileg Francsó, Tejtó, Ayanyomi meg Burupya szerepel *___*. Meg akarom már hallgatni x3. A holnappal megint kavarás van mert anyám ma nyögte be, hogy vendégek jönnek mikor más progit szerveztem VOLNA plusszban még a keringőzés miatt is kavartunk kicsit a dolgon de segáz, majd megoldom xD

2009.11.20. 17:29, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

rohadt éledbe, nekünk mindenre be kell menni >_<

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.11.21. 09:50
Nayu

mondanám h gyere át a sulinkba de nem mondom mert a negativ tulajdonsága több mint a pozitív xD

2009.11.20. 21:35
Noni

rohadt éledbe, nekünk mindenre be kell menni >_<

2009.11.20. 19:06
Nayu

ez most csak kivételes eset volt, németen mindig bent kell lenni meg tanciszni kell mert érettségizem belőle. álltalában a többi óránk olyan, hogy vagy bemész vagy nem xD

2009.11.20. 18:57
Noni

nekünk is lehetne ilyen német óránk >__< mondjuk mi az egyiken ma csak dumáltunk X3 én meg haldokoltam XD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.