ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

A Bárányok harapnak ; The Click Five

Megint tök rosszul éreztem magam reggel, úgymond alig éltem. Csináltam dizit, aztán éreztem, hogy muszáj vissza feküdnöm pihenni különben menten megpusztulok. Norbival megbeszéltük, hogy talizunk ma, mert meg akartam mutatni neki a táncot. Megkérdeztem anyut, hogy van e mára valami halaszthatatlan családi program, vagy el tudok menni otthonról. Azt mondta, hogy nincs. Elmentem hajat mosni és elkészültem, majd szóltam apunak, hogy légyszíves vigyen el az Üllői útig. Valamilyen érthetetlen oknál fogva kiakadt ezen és leüvöltötte a fejemet azért, hogy most nincsen ideje mivel takarítania kell, mert vendégek jönnek. Persze visszaugattam neki, megmondtam, hogy nekem anya azt mondta, hogy nem jön ma senki, úgyhogy nem értem miért akadt fent ezen annyira. Meg azon is kiakadt, hogy az utolsó pillanatba szóltam neki. Bakker, mégis hogy szóltam volna előbb mikor 10 percel ezelőtt beszéltem meg a talit Norbival. Végülis lenyugodott és elvitt, szerencsére se nála sem pedig nálam nem tartott sokáig a harag. 12kor talizunk, elmentünk hozzájuk de tánc helyett nekiálltunk filmet nézni, pontosabban A bárányok harapnak című zseniálisan röhejes művet. A lényege az volt, hogy egy farmon mutáns birkákat tenyésztettek ki, akik fellázadnak és öldöklik az embereket. De nem is ez a legszebb, hanem hogy ha megharapnak egy embert, az is mutáns 2 méteres birkává változik. De valami ultra brutálisan néztek ki, én összefostam magam annyira megijedtem tőlük. Összefoglalva egy kúrva nagy állatság volt xD.
Szokásom youtube-on amv-ket nézegetni és most is így tettem. Találtam egy 07-Ghost amv-t aminek a zenéje The Click Five volt. Nekiálltam gondolkozni, mert állatira ismerős volt a banda neve. Klipeket kerestem tőlük és rájöttem, hogy nem véletlenül ismerős, mert régen hallgattam őket csak megfeledkeztem róla xD.

2009.11.14. 19:00, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

jézusom, h lehet ilyen faszságot kitalálni... harapós óriás bárányok XD mintha Morita találta volna ki X3 csak ő ennyire hülye OwO

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.11.16. 15:00
Nayu

jah, csak ő meg mi, hogy ilyeneket nézünk xDD

2009.11.16. 13:53
Noni

jézusom, h lehet ilyen faszságot kitalálni... harapós óriás bárányok XD mintha Morita találta volna ki X3 csak ő ennyire hülye OwO

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról