ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

HIMYM maraton csapó 2

Az állapotom úgymond javulásnak indult egyre kevesebbet érzem az égést a gyomromban. Holnap bemegyek a suliba és nem megyek orvoshoz.
Elmélkedtem pár dolgon. Már november eleje van, pillanatok alatt repült el ez a két hónap, mintha még csak most kezdtük volna ezt az évet. Nem sokára karácsony, de előtte még túl kell esnem a próba érettségi írásbeli felén. Hogy őszinte legyek ezért egy csöppet sem aggódok, egyetlen félelmem a matek bár mindig is az volt xD. Majd téli szünet utén szóbeli, aztán szalagavató és érettségi. Nem akarom, hogy vége legyen, szinte az egész életem a gimiben van. Hamarosan be kell adnom a jelentkezésemet a fősulira is viszont hónapok óta hezitálok és képtelen vagyok dönteni. Annyi minden érdekel, sok mindent szeretnék csinálni de melyik az ami a leginkább boldoggá tenne? Nehéz döntéseket kell hoznia az embernek egész életében és most tapasztalom meg igazán, hogy ezzel mekkora súly nehezedik az emberre. Csak még kicsit gyerek akartam lenni de most egyre nagyobb lesz a feszültség.
Ma animéztem, pontosabban néztem Nyan Koit és belekezdtem egy másik animébe aminek a címe pont ebben a pillanatban nem jut eszembe, viszont annyira nem is volt izgalmas úgyhogy nem lényeges xD. Ezek után folytatódott az Így jártam anyátokkal nézés is, megint megkuksiztam összesen 7 részt. Olyan izgi, de még mindig nem következett be amit annyira várok az egész évadban. Megállapítottam, hogy Barney-nak cuki a röhögése, ráadásul le is esik a székről anyira röhög, egyem meg x3. És a legfontosabb, mára is találtam nap beszólását, sőt ezen azóta sem tudom túltenni magam.

Lily: Ez a pizsamád? Te egy pizsama-öltönyben alszol??
Barney: Persze. Mi másban aludnék?
Ted: Egy koporsóban. (-> nayu elme azonnali egy bizonyos másik személyhez való vonatkoztatás xD)

Barney: Marshall hálóinget visel! A jövőben azt fogjuk mondani: "Emlékeztek amikor Marshall hálóingben volt?" Ez az a pillanat!
Marshall: Ez egy hálóruha.
Barney: Hívhatod misztikus-gyilkos-ninjaöltözéknek is ha akarod. De attól még transzfesztita maradsz. xDD

2009.11.08. 17:10, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

imádom ezeket a napi beszólásokat *__*

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.11.09. 16:04
Nayu

énis szeretem őket xDD
oh.... nagyon jó xD nálam a nagyon jó az a 2es lesz xD

2009.11.09. 15:36
Shuu

huh nálunk nincs ilyen próbaértettségi dolog, szerencsére, vagy nem. a matek miatt én is félek, nagyon jónak kell lennie, mert az nálam számít:D

2009.11.09. 08:30
Noni

imádom ezeket a napi beszólásokat *__*

2009.11.08. 17:24
chi.:)

fákk EMA <3 xĐ öö hát én személyszerint a gatyás hájas szexuáltöltetre gondoltam ,de felőlem hásszi is lehet xĐ

2009.11.08. 17:22
Nayu

őőő hát david hasselhoff, ki más xDDD
igen emléxem xDD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre