ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

How i met your mother maraton

Mára minden programom úszott a tegnapi rosszullétem miatt, plussz inkább választottam az itthon pihenést. Reggel felébredtem és azonnal kivágtam a szokásos hétvégi hisztit, minden bajom volt: nem jó a kaja, nem jó a pia, nincs itthon csoki. Anyával is vitáztam szokásomhoz híven. Néha annyira dühít amikor szándékosan provokál én pedig nem tudom magamban tartani a dühöm és ha nem az anyám lenne legszívesebben lekevernék neki egyet. E helyett viszont inkább visszaszólok neki valami nem túl szépet. Aztán persze felháborodik azon, hogy így beszélek vele. De ha ő provokálja ki nem csodálkozzon. Dühítő, hogy néha úgy kezel mintha még mindig kisgyerek lennék, felfoghatná, hogy vannak saját döntéseim, van saját életem és nem kell irányítani, fenyegetni és büntetni. Mit akar? Amikor azt mondja nem kapok pénzt vagy valami mást, szabályosan az arcába röhögök és megkérdezem tőle: "Komolyan azt hiszed ezzel megbüntetsz? Ne most próbálj nevelni, ezt jó pár évvel ezelőtt kellett volna, kicsit elkéstél."
Nah de a mai napról, Így jártam anyátokkal maratont tartottam, megnéztem vagy 8 részt. Annyira vicces, annyira jó x3. Szerelmes vagyok Barney testébe ~. Az egyik részben kipróbálják Teddel a "Meztelen férfi"-t ami arról szól, hogy egy randin a pasi pucérra vetkőzik és úgy vája a csajt aki pedig vagy lefekszik vele vagy nem. Elméletileg 3ból kétszer beválik xD. Tednek sikerül, Barney meg kénytelen pucéran haza futni xD.
Tegnapi beszólás: "te matador geci, hogy szopnád ketté a tirpák bojtosfaszú nénikéd heréit amik úgy lógnak a két lábad közé mint a szottyadt tehén tőgy és éjszaka felkunkorodva csapkodják meg a lucskos tested."
Tesóm délután át jött és nálam hagyta a kutyáit, megint velem fognak aludni x3. Igazság szerint ma még fanfictiont is szándékoztam írni de nem igazán akart jönni az ihlet. Lehetséges, hogy kellene néznem valami filmet, attól mindig megjön az ötletem.

2009.11.07. 16:31, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.11.08. 16:14
Nayu

köszi xD remélem ez segíteni fog x3

2009.11.08. 16:12
Shuu

ez a tíz évvel ezelőtt kellett volna nevelned olyan ismerősxD sok sikert a fanfichez:D

2009.11.08. 11:50
Nayu

nézek én pornót xDD
kénytelen vagyok megmondani, különben sose fogná fel, hogy már nem vagyok gyerek és nem irányíthat. de szerintem ha nagyon akarod te is kezedbe veheted az irányítást csak el kell kezdened egyszer, ha visszaszólsz neki valami oylat amiben igazad van, vagy vmi okos dolog akkor csak tátott szájjal néz majd.

2009.11.08. 11:38
Noni

nézz pornót X3
milyen jó h te ezt igy meg tod mondani anyudnak O.O én csak szarabbul járnék, szal általában kussolok, és ránézek így: o_O'' meg így: -__________-' és annyit mondok h "jó o.O''

2009.11.07. 16:42
Nayu

az tényleg csoda xD hát vissza is szólok én xD én van amikor sokmindenkibe van amikor nem xDDDDD
igen Dömötörékkel xD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon