ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

HIMYM ; fanfic 3. fejezet

Tegnap olyan hulla voltam, hogy nem volt erőm megcsinálni azangol tételt, szóval reggel felhívtam Timit és Anettet, hogy ne menjünk már be hanem inkább csináljuk meg nálunk. Feljöttünk hozzánk és nekiálltunk de valami irdatlan nagy faszság lett belőle. Aztán igyekeztünk be a suliba hátha beérünk angol végére, erre kiderült, hogy jövőhét keddre kell bevinni. Törin majd meg haltam unalomtól, kicsit elment a kedvem Isi óráitól mert nem ösztönöznek a jó jegyek mivel tavalyhoz képest jó szarul állok és olyan lelkiismeret furdalásom van miatta. Fizikán dogát írtunk amit kipuskáztam mint mindig, számteken pedig játszottunk az Aliennel és az Oroszlánkirállyal és Bleach-el. Azaz jobban mondva Norbi játszott vele mi pedig röhögtünk rajta xD. Meg is örökítettem videón ahogy kurva anyázik mert nem azt csinálta a játék amit ő akart xD.

Ma Így jártam anyátokkalt fogok nézni és szerintem csinálok új dizit ismert van egy jó ötletem.
Nah van egy jó hírem gyerekek, befejeztem a Frau x Teito fic 3. fejezetét csak nem voltam vele megelégedve, de miután Chi tegnap elolvasta és azt mondta jó, gondoltam publikálom.

Forró gőz szállt fel a szobában. Az egy kád andalítóan meleg, habfürdős víz amely halk csobogása beterítette az egész helyiséget, s selymes puhasága megbizsergette a feszes, hófehér bőrt. Valaki gyengéd, sikamlós kezei értek ehhez a bőrhöz és érzékien simogatni kezdték azt. Egy nő gyengéd kezeire hasonlítottak leginkább. Frau lassan felnyitotta szemeit, s magához húzta ezt a fiatal, remegő meztelen testet. Kezei végigsimították az ismeretlen arcot, majd a vékony nyakat, végül a puha, kerek melleket amik kívánatosan domborodtak. Frau hátát most egy újabb idegen kéz csiklandozta meg, a tapintása ugyanolyan gyengéd, mégis más volt. Hátulról átkarolta s magához húzta, majd nekisimult a szőke férfinek. Frau érezte, ahogyan két gömbölyödő mell bizsergeti meg hátát. A gőz lassan felszállt, s a két idegen arca közvonalazódni kezdett a fürdő fehér párájában. Egy barna s egy kék szempár pislogott rá a ködben, Rosalie és Libelle nővér voltak azok. Frau értetlenül és megilletődve nézett rájuk.
-Mi a baj Frau püspök? - kérdezte érdeklődően Rosalie aztán közelebb húzódott és a férfi meztelen testéhez dörgölte melleit.
-Csak élvezd a kényeztetést. - folytatta Libelle, majd Frau nyakához hajolt és gyengéden csókolgatni kezdte azt. A férfi jólesően sesóhajtott, miközben töprengett eme szürreális tényen, végül lehunyta szemeit és élvezettel teli vigyorra húzta száját. Rosalie gyengéden maszírozta meg Frau feszes vállait, mik ennek hatására lassan elernyedtek és átadták magukat a kényeztetésnek.
Halk lépteket vélt hallani a közelből, majd egy újabb személy mászott be közéjük a forró vízzel teli kádba. Lassan odakúszott Frauhoz, s letérdelt mellé aztán átkarolta nyakát. Athena nővér volt az, gyengéden megfogta Frau egyik kézfejét, s meztelen melleire helyezte őket.
-Fogd meg őket Frau püspök. - suttogta miközben arcán halvány pír jelent meg. A férfi gyengéden megmarkolta a piciny melleket, mire Athena halkan felnyögött és lehunyta szemeit. Frau kedvesen megfogta derekát s magához húzta őt, majd mindkét kezét a melleire helyezte és lassan folytatta az izgató maszírozást. A nővér elgyengülve átkarolta őt, s nyöszörögve vonaglani kezdett az érzéstől. Frau testében szétáradt a forróság, a kínzó lüktetés érzete. Beletúrt Athena vállaira hulló kék hajába, mire a lány érdeklődően nézett fel rá halvány rózsaszínes szemeivel.
-Perverz püspök.... - szólalt meg remegő hangon a lány. Frau megtorpant egy pilanatra, ismerősek voltak számára ezek a szavak. Athena félig lehunyta szemeit, ajkait a férfiéhez közelítette, miközben arcának vonásai hirtelen változni kezdtek. Szemeinek rózsaszínű kontrasztja lassan smaragd zöld árnyalatot vett fel, hajának színe elsötétült s barnává változott. -Ez...Teito?!?

A férfi szemei kipattantak, hirtelen riadt fel. A koporsóban feküdt, egyedül, teljes sötétben. Nem volt ott semmiféle kád, vagy őt kényeztető nővérek, alteste őrülten lüktetett a vágytól ami jelenleg kielégítetlen maradt.
-Egy álom volt? - zihálva kapkodta a levegőt, miközben letörölte homlokáról az izzagságot. - Hogy lehet ilyet álmodni? És mégis miért kellett pont ennek a kölyöknek szerepelnie benne?! - vakarta a fejét dühösen a férfi. Hirtelen a koporsó fedele megreccsent majd kinyitódott, s az előbb említett állt előtte.
-Teito? - pislogott meglepődve a szőke püspök, arca olyan sápadtá vált mintha szellemet látott volna. Csak ebben a pillanatban kezdett derengeni a számára, hogy Teito tegnap éjjel ebben a szobában aludt el miután Castor majdnem rajta kapta őket, majd a kölyök átszökött hozzá, hogy...
-Hangokat hallottam, szóval gondoltam már fent vagy. - mondta Teito aztán bemászott a koporsóba és ráült Fraura aki meglepetten nyekkent fel.
-Mi a francot csinálsz?! - a kisebb nem válaszolt, hirtelen lehajolt és egy csókot adott Frau szájára. Pár másodperc múlva elváltak ajkaik, Teito pedig elpirulva simogatta meg a szőke férfi arcát. Frau összeráncolta szemöldökét, majd pimaszul elvigyorodott.
-Mi az? Csak nem belém szerettél? - kérdezett rá szemtelenül, majd feltápászkodott ülőhelyzetbe.
-Dehogyis!! Ki tudna beléd szeretni?!?! - háborodott fel Teito, majd gyorsan kapta el kezét Frau arcától. A szőke hangosan kacagni kezdett társa zavarodott reakcióján, aztán közel hajolt hozzá és megragadta őt az állánál fogva, majd a füléhez hajolt és belesuttogott.
-Csináljuk... - mondta határozottan, mintha ez a dolog teljes mértékben természetes lett volna. Teitonak még megszólalni sem volt ideje ugyanis a férfi a hátára döntötte őt és lefogta karjait. A fiatalabbnak nem állt szándékában szabadulni, megadóan felsóhajtott és elernyesztette feszülő izmait. Frau lehajolt a fiú nyakához, majd gyengéden harapdálni kezdte a bőrét, miközben kezével erőszakosan húzta le róla a nadrágot. Heves mozdulatai az előbbi erotikus álomból adódtak. Teito kissé értetlenkedve vett tudomást a tényről, mi szerint a szőke most nem játszadozni akar, csupán csillapítani az agyát elborító mámorító ködöt. Ennek ellenére a kényeztetés bevállt, ugyanis a barna hajú érzékei lassacskán működésbe léptek az izgató harapdálástól, ágyékát bizsergés hatotta át. Frau ekkor elengedte társa kezeit amik ösztönösen a férfi nyakára tekeredtek akár egy kígyó. Teito ennél fogva magához húzta a szőkét és odaadóan megcsókolta. Ajkait alig választotta el Frauétól, az újabb csókot követelt, most ő maga hajolt le a fiatalabbhoz és türelmetlenül hatolt remegő ajkai közé a nyelvével. A barna hajú mégjobban izgalomba jött ettől az érzéstől, kezei Frau nyakáról átkalandoztak a hasára s vékony ujjai végigszántották azt, majd elértek a nadrághoz amit tétovázás nélkül bontott le a férfiról. Kezébe fogta az alatta rejtőző lüktető hímtagot, majd hüvelyk ujjával köröket leírva ingerelte a hegyét. Frau ekkor hirtelen megszakította az érzéki csókot, fejét Teito vállára támasztotta és hallkan, de mégis élvezettel nyöszörgött fel. Teitoba villámként csapott bele a kéjérzet ettől a vágytól fűtött hangtól és mozgatni kezdte ujjait a másik férfiasságán, ezzel mégnagyobb kéjérzetbe sodorva őt. Frau vállai megremegtek az égető érzéstől, alig bírta megtartani testsúlyát, így fogta magát s fordított a helyzetükön, hanyadt feküdt majd magára rántotta a ténykedő fiút. Teito engedelmesen fölé mászott, így a férfi érezhette társa ágaskodó férfiasságát, ahogy csiklandozva a hasához ért. Felfűtött teste érzékenyen reagált erre az intim érintésre, ezért megragadta Teitot s durván magára rántotta. Mellkasa az övébe ütközött és hangosan kongott fel. A fiú felszisszent, majd próbált újból felegyenesedni de az idősebb magához láncolta karjával. Frau lassan résre nyitotta szemeit, s észrevette Teitot, ahogyan szájába dugta ujjait s benyálazza őket, majd óvatosan hatolt magába velük. A barna hajú hallkan felmordult, majd egy kisebb nyögés tört ki kiszáradt ajkai közül.  Társa meglepett arcot vágott, majd látta ahogyan a fiú egyre gyorsabban, intenzívebben csinálja, s hogy hangja kéjesebbé és gyönyörtelibbé válik minden mozdulata után. Tempója egyre jobban felgyorsult, torkából halk sikolyok szakadtak ki, végül homlokát fáradtan támasztotta Frau mellkasának. Lassan kihúzta nedves ujjait nyílásából, majd lihegve magasodott fel. Megfogta a szőke merevségét miközben egy pillanatra felé sandított vágytól csillogó zöld szemeivel, majd egy gyengéd mozdulattal ráereszkedett. Hátracsapta fejét ahogyan beléhatolt Frau forrón lüktető hímtagja, egy rövid ideig várt, hogy megszokja az érzést aztán nekitámasztotta izzadt tenyereit a férfi derekának, s mozogni kezdett. Frau a hirtelen jött élvezettől belemart Teito bal karjába s végigszántotta rajta körmeit, ezzel véres sebet hagyva. A fiatalabb nem törődött ezzel, csupán a gyönyörre koncentrált ami minden egyes lökésénél jobban átvette az uralmat egész testén. Frau egyre tehetetlenebbül vonaglott Teito alatt ahogyan annak mozgása percről-percre jobban gyorsult, ezzel mégjobban égetve és kínozva a kielégülésre vágyó férfi hímtagját. Kéjérzete a maximumra emelkedett, minden porcikája érezte ahogyan az összes vér altestébe áramlik, tudta, hogy nem kell sok és eléri az áhitott csúcsot. Kezeit a koporsó oldalának támasztotta s kérlelve próbálta megemelni derekát, aztán lökött párat majd a gyönyör végigszáguldott egész lényén, teste megdermedt majd pillanatok múlva összecsuklott ahogyan elérte a csúcsot. Teito belsejét elborította a forróság, kiszáradt ajkai elváltak egymástól és hangtalan nyögés szaladt ki köztük, majd egy nyálpatak csordogált ki belőle ami lefolyt állán aztán Frau arcára csöppent. Ezután a fiatal fiú zihálva rogyott össze, s Frau izzadt testéhez tapadva próbálta lenyugtatni idegeit. Rövid ideig így feküdtek, míg a mámor észvesztő köde ki nem tisztult tudatukból.
Teito szabálytalanul lihegve próbálta kinyomni súlyát, de kezei túlságosan remegtek a fáradtságtól, így tehetetlenül visszazuhant Fraura. Ujjai lassan megcirógatták a férfi mellkasát és arcával gyengéden nekidörgölőzött az izzadt testnek, miközben hajtincsei hozzátapadtak a nedves bőrfelülethez.
-Azt hiszem... hazudtam. - suttogta ziháló, elakadó hangon. Frau fáradtan felemelte a fejét és érdeklődően nézett a másikra, aki bár nem nézett a szemeibe de folytatta. - Én mégis...szeretlek... Talán! Egy kicsit... - hangja egészen elhalkult, ahogy kimondta eme kínos szavakat. A szőke férfi egy pillanatra lemerevedett aztán ingerülten lökte el magától a fiút. Teito hangosan felnyekkent ahogy földet ért, aztán ijedten nézett a férfi után, aki hirtelen gyorsasággal ugrott ki a koporsóból, s Teitora csapta azt majd ki sietett a szobából. Szétvetette a düh, haragudott saját magára amiért hagyta, hogy mindez megtörténjen. Teitonak sosem lett volna szabad kimondani azokat a szavakat. Frau úgy gondolta, Teito nem szerelmet érez iránta, csupán szereti azt a dolgot amit együtt csinálnak. A két dolog között nem lehetett párhuzamot vonni, a fiatal fiú azonban mégis képes volt erre. A férfi magát vádolta amiért Teiton töltötte ki minden vágyát de nem foglalkozott a következményekkel.

Úgy érezte muszáj lefürdenie egy kád forró vízben, hogy ellazulhasson és kitisztíthassa kissé összezavarodott elméjét. Elindult a fürdő felé, levette ruháit aztán magára csavar egy törölközőt és belépett a szobába. Az egész helyet belepte a hófehér gőz, a levegő párás és forró volt, nehéz volt benne lélegezni. Frau elindult a kádhoz azonban ekkor észrevette, hogy valaki van odabent. Teito ült a forró vízzel teli kádban, lábait felhúzta és átkarolta őket, majd fejét térdére hajtotta és sírni kezdett. Frau hallotta, ahogyan sír. Hallkan, de mégis mérhetetlen fájdalommal zokogott. A férfi szíve ebben a pillanatban összeszorult, érezte ahogyan kibírhatatlan súly nehezedik lelkére. Ő volt a fő bűnös emiatt, nem hagyhatta, hogy Teito olyan érzés miatt sírjon ami igazából nem valóságos. A fiú lassan felemelte fejét, s letörölte könnyeit majd hirtelen észrevette Fraut. A férfi tétovázás nélkül elindult felé, belépett a kádba aminek hatására a víz egy része kicsobbant a kád széle fölött, aztán letérdelt és magához szorította Teitot. A fiú kértésbeesetten és dühösen próbálta ellökni magától, de mindhiába, a szőke tovább ölelte őt. Mindig azon volt, hogy minden rossztól megvédje őt és érezte, hogy most is ezt kell tennie. Meg kellett próbálnia valahogyan enyhíteni a fájdalmát.
-Szeretlek. - suttogta a még mindig ellenkező fiú fülébe. Teito ennek hallatán halkan felnyekkent, teste mozdulatlanná dermedt majd szemeiben újra könnyek jelentek meg, azonban ezek most nem a bánat és a fájdalom könnyei voltak, hanem leginkább a boldogságé. Meredt testét lassan elernyesztette és egy őszinte mosollyal arcán magához szorította az idősebb férfit.

Frau tisztában volt vele, hogy ajkait olyan hazugság hagyta el melyet talán azok után sosem tud megbocsátani magának de tudta, hogy Teito jobban érzi magát ettől az egyetlen hazug szótól, ezért abban a pillanatban valahogyan könnyített a szívére nehezedő súlyon, s egy egészen picit boldoggá tette őt.

2009.11.05. 14:49, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

csak a monitorok újak amúgy az összes gép halál lassú meg szaggat xDD

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.11.05. 15:01
Nayu

csak a monitorok újak amúgy az összes gép halál lassú meg szaggat xDD

2009.11.05. 14:58
chi.:)

fákkxĐĐ ez a videó XD  "nem fog elindulni az Aladin" xĐĐĐ fákk nálatok mien fasza gépek vannak nálunk olyan nyomorékság vanXD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre