ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

3. fejezet ; Frau husiiii

music: Do As Infinity - Meramera

Volt egy idióta álmom amiben benne voltak az általános iskolás osztálytársaim. Már előző éjjel is velük álmodtam, tök fura o__O. Ma reggel felkeltem és kimentem reggelizni, apámék pedig éppen arról beszélgettek az asztalnál, hogy a kacsa seggét hívják PÜSPÖK falatnak xD. Frau vonatkozás xD. Aztán a tv-ben ment a híradó amiben meg valami Püspökladányt nyögtek be, mondom ilyen nincs xD. Beültem gépezni és rajtam volt az 5 perc szóval le kellett vezetnem valamivel tehát nekiálltam megírni a fanfic 3. fejezetét x3. Aztán valahogy elfogyott az ihlet és csak a feléig jutottam. Nekiálltam megcsinálni az olvasónaplót irodalomból mert holnap be kell adni. Nem volt kedvem kiolvasni szóval leszedtem netről és leírtam onnan. Majd meg akartam csinálni a föci tételeket de végül nem találtam semmilyen használható infót neten, úgyhogy hagytam a picsába.Ma érdekes gondolatok lepték el az elmémet, túlcsordult bennem a faszság úgymond. Kitaláltam, hogy Frau úgy néz ki mint Brad Pitt xD. Valahogy ő jutott róla eszembe xD. Majd ettem rántott csirke mellet és elneveztem Frau husinak xD *ez már kicsit elvont*. Holnap suli, vége a szünetnek. Jajj de szar lesz >_<.

2009.11.01. 18:43, Nayu Vissza a bloghoz
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2009.11.01. 18:57
Nayu

nem, apu és sztyuárt nem ikrek xDD énsem akarok -_-

Idézet
2009.11.01. 18:55
chi.:)

szerintem apu és sztyuárt ikrek. bár nem kéneXĐ nem akarok sulit>-< 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG