ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Mosoly ~

music: Mizuki Nana - Black Diamond

Úgy volt, hogy ma megyek Chiékkel gengelni de apum rosszul van úgyhogy inkább nem megyek el itthonról. Tegnap írtam, hogy nekiálltam folytatni a fanficet és ma sikerült is befejeznem. Nem tetszik annyira mint az első fejezet, lehet hogy még változtatni is fogok rajta de egyenlőre megteszi. Valahogy ma nem csak az írásban de a grafikázásban is megszállt az ihlet, szóval megnyitottam a photoshoppot és nekiálltam dizit meg ikonokat csinálni, pontosabban főleg Fraus-mosolygós ikonokat mert Frau cuki amikor mosolyog ~ Az első abszolút favorit *-* x3.



Most pedig felfedem a Frau x Teito fanfic 2. fejezetét, olvassátok, mondjatok véleményt. Egyenlőre kicsit lezáratlanul hagytam de valószínűleg folytatni fogom egy következő fejezetben ~

Az emberek különös teremtések. Hajlamosak ugyanis akaratlanul is eltanulni mások beszédformáit, mozdulatait, szokásait. Ha valakivel nagyon sokat töltenek együtt, hallgatják mit beszél, látják mit csinál, azt mind eltanulják attól a bizonyos valakitől. Mindegy, hogy éppen rossz vagy jó dologról van szó, idővel beleépül a tudatukba és ugyanazt teszik mint az a bizonyos másik fél.
Teito, bár látszólag ki nem állhatta Fraut, mégis mindig hallgatott rá, hiszen a férfi jó tanácsokkal látta el és törődött vele. Ezért is történt minden....  Egy napon viszont fojthatatlan vágyat kezdett érezni arra, hogy belenézzen abba a pornó újságba amit Frau a könyvtárban rejtegetett. Pontosan tudta hol keresse. Csak annyit kellett tennie, hogy minden feltűnés nélkül leveszi a polcról, és beviszi magával a szobájába. Magában végig arra gondolt, hogy semmi bűn nincs abban ha csak belenéz, aztán visszaviszi a helyére. Úgy is tett. Viszont amikor eltelt egy kis idő, megismételte a dolgot és egyre jobban élvezte. Újra elvette az újságot és most már nem csupán érzéketlenül nézegette azt. Apránként fedezte fel, hogy egy kis fantáziát használva, a pornó magazinok nézegetésével milyen kellemes dolgot tud magának okozni. Az idő múlásával a dolog egyre sűrűbben ismétlődött, és Teito azon vette észre magát, hogy már nehezebben tud elaludni, ha nem viszi magával ágyába a pornómagazint. Függővé vált... Pontosabban olyanná vált, mint Frau. Eltanulta tőle a szokást amit annyira megvetett mindaddig a férfiben.

Teito napok óta ki sem mozdult a szobájából, nem evett, nem beszélt senkivel. Csak arra tudott gondolni, hogy fajulhattak idáig a dolgok. Castor és a többiek mind aggódtak érte, ugyanis nem volt hajlandó elmondani mi történt. Frau volt az egyetlen aki tisztában volt vele, bár próbált egyszerűen nem gondolni rá, de ez túlzottan nehezen ment neki. Valamilyen lelkiismeret furdaláshoz hasonló érzés gyötörte. A nővérek és Labrador is tőle kérdezősködött, hátha tud valamit Teito fura viselkedéséről. Frau borzasztóan kínosnak érezte a helyzetet, így végül nagy nehezen sikerült rászánnia magát, hogy megnézze mi van a fiúval. Igazából ami még ennél is jobban piszkálta az orrát az az volt, hogy Teito nem csak hogy bezárkózott a szobájába de még a pornómagazinokat sem szolgáltatta vissza neki. A fiú szobájához érve rágyújtott egy cigarettára, majd bekopogott. Nem jött válasz.
-Héé, kölyök! Nyisd ki az ajtót! Beszédem van veled. - továbbra sem szűrődött ki semmilyen hang a falak mögül. - A fenébe is, hogy lehet egy gyerek ennyire idegesítő...!! - morgolódott Frau dühösen, aztán ököllel beleütött egy nagyot az ajtóba ami reccsent egy nagyot majd lassan kinyílt. A férfi egy pillanatra meglepődött azon, hogy tulajdonképpen az ajtó zárva sem volt, aztán belépett rajta és észrevette Teitot. A fiú az ágyán ült, s zavartan kapkodta össze a Frau tulajdonát képező pornó újságokat, majd a párnája alá dobta azokat.
-Mi-Mit akarsz?! - szólt oda fülig pirultan, hebegve-habogva a szőke püspöknek.
-Mégis mit gondolsz? Napok óta ki sem mozdulsz a szobádból. Castor, Lab és még a nővérek is engem zaklatnak azzal, hogy mi történt veled! - sétált oda hozzá Frau, majd szívott egy slukkot a cigarettájából.
-Ez a te gondod...hagyj békén. - motyogta az orra alatt, közben lesütve szemeit.
-Nagyon tévedsz, ez  te gondod is! - emelte fel a hangját Frau, majd újabb slukkot szívott és a füstöt Teitora fújta. A fiú köhögni kezdett, aztán dühösen felugrott az ágyából és egy mozdulattal kitépte Frau szájából a cigarettáját, a földre hajította és eltaposta.
-Tűnj a többi káros szokásoddal a közelemből! - hangja zavart, mégis valahogy fura volt. Frau rögtön megértette mit értett Teito ez alatt. A párna alatt heverő pornóújságok felé sandított, majd elmosolyodott.
-Azzal vádolsz, hogy az én hibámból kezdtél el érdeklődni a pornó iránt? - kérdezett rá pimaszul.
-Micsoda?! - pirult rák vörösre Teito.
-Kénytelen vagyok felnyitni a szemed. A saját döntésed volt ez az egész, ne okolj miatta. - oktatta ki a fiatalabbat.
-De igenis okollak perverz püspök! Te voltál az aki......!! - de ekkor elakadt a szava. Frau arca komollyá vált, hátat fordított a fiúnak s elindult az ajtó felé, hogy magára hagyja. Egy lépést tett előre, amikor érezte, hogy valami visszahúzza őt a ruhájánál fogva. Szemei meglepettségében tágra nyíltak aztán hátra fordult. Teito lehajtott fejjel térdelt az ágyon, karját kinyújtva kapaszkodott Frau ruhájába és egyre erősebben húzta vissza magához. A szőke hajú nem értette ezt a hirtelen változást, megragadta a fiú karját és ellökte magától.
-Gondold át kicsit a dolgaidat, Teito. - suttogta oda neki majd távozni akart de a fiatalabb újból megragadta a ruháját és erőteljesen visszarántotta a férfit. Frau egyensúlya megingott egy pillanatra emiatt, majd Teito kezeit érezte, ahogyan szorosan, kétségbeesetten átkarolják őt. Értetlenül lenézett az alacsonyabbra aki arcát a fehér püspöki ruhába fúrta. Arca kipirult volt, teste teljes egészében remegett és bár nem hagyta el egyetlen szó sem a száját, olyan volt mintha azért könyörgött volna Fraunak, hogy maradjon vele. A szőke zavartan pislogott, nem értette mit akart Teito, de mégis úgy érezte ezek után nem hagyhatja magára.
-Ostoba kölyök... - mosolyodott el kedvesen, majd megsimogatta Teito feje búbját. A barna hajú ekkor felnézett, egyenesen Frau mélykék szemeibe. Lábujjhegyre ágaskodott, majd átkarolta a magas férfi nyakát és felhúzta magát, hogy megcsókolhassa. A püspök hangosan felnyekkent egyet, kissé lebénította a dolog így vissza sem csókolt. Egészen pici, egészen gyengéd és rövid csók volt, majd Teito egy kis mosollyal arcán választotta le meleg ajkait a másikéról. Frau lenézett a fiúra kinek smaragd zöld szemei homályosan csillogtak, s ajkai remegtek a csók andalító érzése után.
-A fenébe is, nem te voltál aki megbánta azt amit tett? - húzta fel szemöldökét kérdően Frau amikor feltette kérdését. Teito nem válaszolt, lesütötte szemeit, aztán ingéhez nyúlt és kigombolta legfelső gombját, majd ujjait a ruha anyagába akasztva lassan lejjebb húzta, ezzel láttatni hagyva a mellkasát. Gyengéden végigsimította mutatóujjával a szabad bőrfelületet, miközben elgyengülten lehunyta szemeit. Ez az erotikus jelenet pillanatok alatt felcsigázta Fraut, óriásit nyelt, s érezte ahogyan szíve gyorsabban kezd kalapálni az eddigieknél. A levegő hirtelen forrósodott fel kettejük között.
-Összezavarsz... - suttogta, majd gyengéden megfogta Teito vállait és rádöntötte az ágyra. Egyetlen kérdés körvonalazódott benne ebben a pillanatban, mégpedig, hogy miért teszi meg ismét azt amit már megbánt egyszer. Viszont ott volt a tény, mi szerint Teito mégsem bánta meg annyira azt az éjszakát. Ő az egyetlen aki ebben a templomban ugyanazt érezte mint Frau, igazán megértette az érzéseit. Teito vágytól csillogó szemekkel nézett fel a szőkére, hangosan felsóhajtott majd tovább bontotta ingének gombjait. Frau mocskos vigyorra húzta ajkait, lehajolt a meztelenül maradt mellkashoz, kidugta nyelvét és hegyével izgatóan végigsiklott Teito hasának pihe-puha bőrén, majd megtorpant nadrágjának vonalánál. A fiatalabb láthatóan élvezte a helyzetet, jólesően nyögött fel közben beletúrva saját kócos tincseibe. Frau megragadta a barna hajú nadrágját és pár centivel lejjebb húzta azt. Újból lehajolt és egy lágy csókot lehelt a szabaddá vált bőrfelületre. Nyelvével gyengéden köröket írt Teito alhasára, majd kezeit a fiú ágyékára csúsztatta és a vékony nadrág anyagán keresztül simogatni kezdte. Teito hangosan felnyöszörgött, szétterpesztette lábait és megemelte derekát a kéjtől. Frau dühítő lassúsággal húzta le társa nadrágjának sliccét, közben pimaszul mosolygott s fél szemmel figyelte Teito szenvedő vonaglását. Egészen élvezte, hogy kicsit megkínozhatja a fiút, ráadásul ettől a kis játszadozástól lassan ő is ugyanúgy lüktetett odalent mint társa. Miután a slicc lent volt, óvatosan lehúzta a nadrágot így már csak az alsónadrág maradt hátra. Mielőtt még attól is megszabadíthatta volna a fiút, egy kicsit megtorpant, és felnézett rá. Egy rövid ideig meg sem mozdult így a fiatalabb lassan felnyitotta szemeit és érdeklődve, kissé türelmetlenül nézett társára. Frau továbbra sem mozdult meg, kíváncsi volt a másik reakciójára. Nem kellett sokat várnia mivel Teito pár másodpercen belül kényelmetlenül nyöszörögni kezdett a hiánytól. Ekkor Frau fogta magát és társa fölé magasodott, majd gyengéden ránehezedett a másikra. Lassan nekidörgölte magát Teitonak, így tisztán és kivehetően érezte annak lüktető merevségét, még a nadrág anyagán keresztül is. Teito hátracsapta fejét és torkából hangos nyögés szakadt ki, alig bírta kordában tartani a hangját. Hirtelen egy erős ütést érzett arcán mire megilletődve nyitotta fel szemeit. Frau keze volt az, amivel befogta a fiatalabb száját.
-Csöndesebben! Meg fognak hallani! - szólt rá morogva a férfi. Teito mivel nem tudott válaszolni a szája előtt tartott kéz miatt, csak nyöszörögve bólogatott. Frau elengedte őt tenyerének fogságából, majd odanyújtotta neki alkarját.
-Ha ennyire nem tudsz uralkodni magadon, harapj belém. - mondta komolynak tűnő arccal. Teito arcára rákvörös pír szökött, s kissé hezitált ugyan de végül gyengéden kezeibe fogta a férfi izmos karját és magához ölelte azt. Frau félig lehunyta szemeit s orra alatt elvigyorodott. Lassan lecsúsztatta szabad kezét nadrágjához, majd lehúzta magáról a ruhadarabot, s immáron már csak a fehérnemű takart valamit mindkettejükből. Ezek után a szőke újból Teitora nehezedett és többször nekidörgölőzött ágyékával a másikénak. A fiatalabb megfeszítette izmait, száját kinyitotta de mielőtt még felnyöghetett volna megragadta társa karját és beleharapott egyet, ahogyan azt előbb kérte tőle. Frau halkan felszisszent amikor az éles fájdalom amit Teito fogai okoztak, bele nyílalt a bőrébe. Érezte, ahogyan azok a fogak el gyengülve megremegtek, majd lassan leváltak a megsértett bőrről. Frau most kihúzta karját a másik kezei közül és megragadta kézfejét, majd egy lassú mozdulattal átkulcsolta Teito és az ő ujjait. A barna hajú kipirult arccal nézett a fölötte magasodó férfire ki teljesen testének fogságába zárta őt. Újból hozzádörgölőzött a kisebbhez, majd halkan felnyögött ahogyan ágyékuk újból és újból egymáshoz ért. Mélyet sóhajtott a kellemes érzéstől, tudata lassan kezdett ködfátyolba burkolózni. Fogta és megszabadította társát az alsóneműtől is, így már szabadon meredezett a fiú vágytól duzzadt férfiassága. Frau lehajolt, kidugta nyelvét és táncot járt vele a hegyén. A barna hajú egészen vékony hangon sikított fel, durván belemarkolt az alattuk lévő lepedő agyagába és összegyűrte az egészet. A szőke most ajkai közé vette a végét és gyengéden szívni kezdte azt. Teito elvesztette minden erejét és remegve arca elé tette kezét, miközben egészen halk hangon nyöszörgött valamit arról, hogy mennyire jól esik neki. Frau most egészen tövig szívni kezdte a lüktető hímvesszőt, mozdulatai felgyorsultak. A barna hajú a másik kócos tincseibe túrt a gyönyörtől. Frau még gyorsabbra vette a tempót amit Teito nem volt képes hang nélkül elviselni, torka szakadtából felkiáltott ahogyan gerincén végigfutott a beteljesülés kéjének érzete. Frau kénytelen volt ismét szája elé tenni tenyerét, közben dühösen lepisszegve a fiút, majd folytatta a kényeztetést. Teito remegve tolta el szája elől az idősebb kezeit.
-Frau... el fogok.... - suttogta nyöszörögve, majd a következő pillanatban forróság futott végig testén, megfeszítette minden egyes izmát és megemelte derekát ahogyan elélvezett. Pár másodpercig még a levegőben tartotta fenekét, aztán elgyengülve rogyott össze. Frau résnyire nyitotta szemeit, majd ajkai leváltak Teitoról. Oldalra köpte a szájában lévő édeskés nedvet aztán megtörölte állát amin egy kis patakban csordogált le a maradék. Feltápászkodott és leült Teito mellé. A fiú még kissé zihált, de végül felkelt az ágyból és Frau elé állt. Elpirulva, még mindig mámorban úszva, ködfátyolos tudatával fogta meg a férfi izmos vállait, aztán lehajolt és megcsókolta kissé kiszáradt, puha ajkait. Ezután átsiklott a füléhez és gyengéden beleharapott, közben eljátszadozva a benne lévő fülbevalóval. Kezei megsimították a mellkasát, majd lejjebb kalandoztak a hasára míg végül el nem érték az alsónadrág vonalát. Teito kissé elpirulva térdelt le az ágyon ülő Frau elé, majd lebontotta róla a ruhadarabot. Megnyalta ajkait amikor meglátta a férfi  meredező hímtagját, aztán nedves nyelvével nyaldosni kezdte a hegyét. Frau félig lehunyta szemeit és egészen halkan szusszant fel a kellemes bizsergés érzetétől. Teito zavartól pirosas arca, izzadságtól csillogó bőre és ahogyan vékony ujjai gyengéden maguk köré ölelték a férfiasságát, mind igazán felizgatta Fraut. Teito bekapta a végét és szívni kezdte, közben lassan mozgatva rajta ujjait, fel és le. A szőke teste ösztöneitől vezérelve reagált minderre, elernyesztette testét és hanyatt dőlt az ágyon. Teito ettől felbátorodott kicsit, gyorsabbra vette a tempót, ujjaival gyengéden húzogatta rajta a bőrt, ajkaival érzékien szívta a hegyét. Frau érezte ahogyan a kéj egyre jobban felfokozódik benne, nyöszörögni kezdett a bizsergéstől. A fiatalabb magában elmosolyodott egy pillanatra, talán mert kissé boldoggá tette, hogy sikerült örömet okoznia annak aki azelőtt ugyanígy tett vele. Mozdulatai egyre határozottabbak lettek, játszadozva vette szájába és szívta társa szervét, egyre intenzívebben. Frau vonaglani kezdett, és bár próbálta visszafogni magát, egy remegő nyögés hangosan tört ki belőle, beterítve az addig csöndes szobát. A következő pillanatban valaki kopogott az ajtón.
-Teito-kun, jól vagy? - a hang Castortól származott. Frau lehunyt szemei hirtelen pattantak ki, pupillája összeszűkült, rémült arccal pattant fel az ágyról és erőszakosan ellökte magától Teitot. Castor ekkor benyitott a szobába és szembe találta magát a szőke püspökkel.
-Frau, mit keresel itt? - kérdezte érdeklődve a szemüveges férfi.
-Csak megnéztem mi van ezzel a kölyökkel, de látszólag megfázott egy kicsit, nem kell aggódnod érte. - hangja természetes volt, nem tűnt zavartnak bár szíve még mindig hevesen kalapált a rémülettől. Bele se mert gondolni mi történt volna, ha Castor meglátja őket. Miután azt hazudta Castornak, hogy Teito azért nem mozdult ki napok óta mert beteg, ő pedig csupán gyógyszert vitt a megfázására, gyorsan sétált el a helyszínről, s meg sem állt a szobájáig. Kissé kényelmetlenül érezte magát, mivel a nadrág amit hirtelen gyorsasággal kellet magára kapnia, igencsak szorított a még mindig álló hímtagja miatt. Ledobta magát az ágyára és hangosan felsóhajtott.
-Ez meleg helyzet volt... és pont a legrosszabbkor... - morgott dühösen. Szíve még mindig gyorsan és szabálytalanul vert, testének minden porcikája úszott a mámor utáni vágyban. Lassan lehunyta szemeit és próbálta megnyugtatni idegeit. A csend és a puha ágy érzete andalítóan hatott rá, szemei lassan lecsukódtak és érezte hogy hamarosan el fogja nyomni az álom. Óráknak tűnő percekig feküdt így, majd valami puha ért hozzá az arcához, mintha egy gyengéd kéz simogatta volna álmában. Ettől az érzéstől felriadt, s újra kinyitotta szemeit. Körvonalazódott előtte Teito alakja, az ő puha kezeit érezte arcán amint óvatosan simogatta bőrét. Szóval mégsem álom volt.
-Kölyök, mit keresel itt? Menj vissza a--- - de nem tudta befejezni mondatát, mert Teito ajkaival bírta hallgatásra őt egy hosszú csók kiséretében.
A férfi egy ideig hezitált, majd megadva magát az altestét kínzó érzésnek, lassan, elgyengülve hunyta le szemeit, átkarolta a fiút és az ágyra döntötte, hogy megbánás és lelkiismeret furdalás nélkül folytassák azt amit nemrég abbahagytak.

2009.10.31. 16:21, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

a 2. rész sokkal jobb lett :P

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.10.31. 20:28
Nayu

ha te mondod, köszi x3

2009.10.31. 19:47
Shuu

a 2. rész sokkal jobb lett :P

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre