ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Szar nap

music: Fukui Mai - Ai no uta

Még az olyan jó kedvű és hülye embereknek is van néha rossz napjuk, nah a mai az volt. Baszott rossz, nem részletezem miért. Punnyadás, az órákon majd leragadt a szemem és egyebek. Vannak emberek akiktől egyszerűen ki vagyok már és vannak olyanok akik ezt nem tudják tiszteletben tartani. Csak annyi, hogy nem szeretem ha valakinek egyik pillanatól a másikra megváltozik valamiről a véleménye mintha semmi se történt volna, de azért erről nem nyitnék vitát mert utálom feleslegesen rúgni a port meg amúgy is csak ki kell adnom magamból, leszarom ki mit csinál meg hogyan, nem szólok bele senkinek az életébe és nem sértődöm meg semmin, legalábbis hosszú távon nem.
Szóval ma bementünk a suliba, a fáradtságomat meg szar kedvemet palástoltam egy kicsit a tegnap történtek mesélésével meg a környezetemen való röhögéssel (kúrva ronda kiscsajt láttam a buszon xD). Matek óra nagy része punnyadás, törin majdnem elaludtam, irodalmon pedig már csak azért imádkoztam Zehelhez, hogy legyen vége ennek a kikúrt napnak. Kiderült, hogy egy csomó mindent be kell pótolnom az olvasónaplómban, mert 4 cucc nincs meg benne. Könyörgöm, semmit se akarok jobban, hogy őszi szünet legyen végre, mert én ezt az egyhangúságot nem bírom. A mai nap valami összeesküvés volt ellenem, még a gépem is befagyott és semmit nem tudtam vele kezdeni, végső esetben megpróbáltam kikapcsolni, de arra sem reagált semmit. Kénytelen voltam megvárni amíg lemerült az aksi. Meg akarom próbálni valamivel jobb kedvre deríteni magam de nem tudom, hogy sikerülni fog-e.

2009.10.19. 17:38, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2012.03.19. 00:52
Pollard25Mable
That's understandable that cash makes people independent. But how to act if somebody doesn't have cash? The only one way is to receive the credit loans and collateral loan.
2009.10.19. 18:21
Nayu

jahm ez milyen jó ötlet x3

2009.10.19. 17:56
Noni

tudom mit érzel~ >____<
de szard le. kezdj el édességet enni, attól jobb lesz :D

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre