ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Fura nap ; Teito emós

Ma már a reggelem szarul indult, szakadt az eső amit gyűlölök. 20 percet vártunk a buszra, agyon fagytam és szétártam pedig volt nálam ernyő. Még a hajam is begöndörödött >__<. Töri fakt, aztán két matek amin képtelenek voltunk Dr.Barbárra figyelni. Nem is lehet érteni amit mond. Norbi lerajzolta előről meg oldalról is. Utána azon röhögtünk, hogy milyen lehet a kaja szex xD o___O. Ki az aki arra gerjed? xD Törin úgy éreztem megpusztulok, lerohadt a kezem az írásban meg most unalmas is volt. A dogám pedig csak 3/4 lett. Töri után még két irodalom is jött ráadásként. Győri bejelentette, hogy csütörtökön és pénteken a tanár kirándulás miatt csk 10 embernek kell bemennie a suliba. Persze Norbiékkal benne voltunk abban a 10ben >___<. Norbi fennakadt rajta és full ideg volt, én meg csak annyi mondtam, hogy: "Ok, apám majd leigazolja" xD. Egyébként irodalmon sem tudtam figyelni a tanárra, nem tudom mi volt ma velem. Jobban lefoglalt, hogy olyan brutálisan esett az eső amilyet még nem láttam o___O. Félelmetes volt. A mai nap annyira fura volt, valahogy túl gyorsan eltelt, mintha nem is lett volna és ez olyan idióta fílinget okoz.
Tudtátok, hogy Teito emo? xD Ő a Hokizó Fotel új énekese xDD. Frau pedig a valóságban egy kigyúrt niga rapper xD. Megy a klippjük az MTV-n xDD. Úgy egyébként ez Chi meg az én beteg elmém szüleménye xD.
Jah és rájöttem valami fergetegesen fontos dologra, azaz felfedezést tettem xD. A 07-Ghost 7. részében a kiskölyök (Tajio vagy mi a neve) ellopja a kenyeret a bazárban az egyik tatától, a tata meg elkezdi üldözni és pofára esik. Most vettem észre, hogy nem véletlenül esik el, hanem Frau kigáncsolja xDDD. Esküszöm ha nem nézem meg mégegyszer sosem vettem volna észre xDD.

2009.10.12. 16:44, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

ez még semmi, azokat az elemzéseket olvasd el amiket még nyáron irogattam mikor néztem a részeket xDD azok a brutálisak xD
nem baj a tetoválás úgyse látszik az alatt a fehér püspökcucc alatt a nigaságát meg kifehérítjük mint Jackonak xDD

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.10.12. 17:08
Nayu

ez még semmi, azokat az elemzéseket olvasd el amiket még nyáron irogattam mikor néztem a részeket xDD azok a brutálisak xD
nem baj a tetoválás úgyse látszik az alatt a fehér püspökcucc alatt a nigaságát meg kifehérítjük mint Jackonak xDD

2009.10.12. 17:01
chi.:)

 ez az utolsó megállapításod XDDD higen tejtó emogeci de én így szeretemxD jobb mint ha kigyúrt feka állat lenne teletetkózva szeretlek anyuvalxDD *hülyehaggyad*

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon