ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

A nagy büntetés

Úgy volt, hogy ma első órában tánc lesz de aztán mégse lett, én hülye meg elfelejtettem kikapcsolni az ébresztőt és csörgött 5kor xD. Lenyomtam és aludtam tovább, aztán felkeltem negyed 7kor és nekiálltam készülni. Pont lekéstem a 36ost, utána meg a 66osra is vártam negyed órát, így 3/4 8 helyett csak 8ra értem ki a Határ útra. Anették már ott vártak rám, mentünk Ayához a Népligetre, aki közben megunta a várakozást és ott hagyott minket xD. A suliban egy uncsi nyelvtan óra, utána 2 tesi amin osztályzás volt. Mellékesen senki nem öltözött át, de gondoltuk ha nagyon kell majd futunk utcai ruhában. Nagy szó, hogy én is képes voltam beállni erre a 15 másodperces gyakorlatra ugyanis nem szokásom mint azt már mondtam párszor. Második tesin csak ültünk meg dumcsiztunk, aztán le mentünk az udvarra. Ahogy mentünk hátra, láttuk hogy Győri (ofő) kukkol minket az egyik emeleti ablakból mint valami szellem xD. Kúrva para volt. Aztán meg is kérdezte, hogy mit lébecoltunk mi ott az udvar hátuljában xD. Igazából egyébként cigizni mentünk hátra, de mivel észrevettük Győrit hanyagoltuk a dolgot. Tegnap óta az Aladdin meg az Oroszlánkirály zenéje megy a fejemben, szóval Anettel azokat énekeltük. A "büntetésünkről" pedig annyit, hogy vissza kellett mennünk a suli másik épületébe és 5 percet voltunk ott, annyit csináltunk össz-vissz, hogy meglocsoltunk 10 virágot, utána Tacsi (sulititkár) elengedett xDD. Egyébként hazafelé valami ritka idióták voltunk, üvöltöztük a szállóigénket, meg rohangáltunk a metró után mint valami idióta. A Fallerék is jöttek velünk és erre az egészre csak annyi volt a reakciójuk, hogy "mint az óvodában". Hát szopd ki, nem lehet jó kedvünk? Tegnap egyébként rám írt a Faller, és megkérdezte, hogy én már kidolgoztam-e a tételeket, meg magyarázott valamit arról, hogy anyja felidegelte és el akar húzni otthonról. Ki a rákot érdekel, hogy neki miből és miért van elege? Azt hiszi, hogy mert nem nézek rá úgy mint egy retek gecire és normálisan beszélek hozzá, attól mi már megint jóban vagyunk? Remélem a tegnapi után, miután látta, hogy mennyire nem érdekel mi van vele, kicsit ráébred a tényekre.

2009.10.09. 17:27, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

fasza napod volt XD a faller most mit nyomorékoskodik ?XD a metró után igenis üvöltve futni kellXĐ

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.10.11. 13:54
Nayu

hát ha tovább folytatja az lesz.

2009.10.11. 13:12
Noni

hát ha nem ébred rá, akk közöld vele XD

2009.10.09. 20:19
Nayu

éppen ez az xD de ő ezt nem érti, látszik h férfi xDDDD

2009.10.09. 20:17
chi.:)

fasza napod volt XD a faller most mit nyomorékoskodik ?XD a metró után igenis üvöltve futni kellXĐ

2009.10.09. 20:03
Nayu

jah nekem szerencsére mindig xDD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre