ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Dr Barbár ; új szúnyogfaj ; notanulás

Félve keltem fel, mert tudtam, hogy német dogát írunk első órában. Nem tudom minek parázok annyira mikor jó vagyok belőle xD. Végülis jól is sikerült. Filozófiára hála az égnek nem jött be a diri szóval semmit sem csináltunk. Először bejött helyettsíteni az egyik angol tancsi aki valamit magyarázott nekünk arról, hogy Shakespeare nő volt vagy ferde hajlamai voltak mert írt valami szép csávóról. Erre én benyögtem ,hogy az biztos transzi volt xD. Anettel el kezdtünk Aladdint meg My fair ladyt énekelni xD. A tanár lefagyott mikor meghallotta xD. Irodalom óra elment osztályfőnökivel és megint ugatott velünk az ofő, szerintem eléggé elege lehet belőlünk. Végül pedig a nap fénypontja, amit mindenki várt: matek óra. Új tanárt kaptunk és Norbi első pillantásra elnevezte Dr. Barbárnak xDD. Egyszer odajött hozzánk magyarázni, és kúrva büdös volt o__O. Direkt oda hívtuk és Norbi felvette videóra, én meg ott ültem közvetlenül mellette és majd megfulladtam a bűzben. Olyan feje van, nézzétek xD. A háttérben Norbi röhög, Aya magyaráz neki, nekem meg belóg a fejem xD.

Olyan furán beszélt, hogy alig értettünk valamit szóval végül feladtuk és nekiálltunk rajzolni. Először lerajzoltam egy kisiskolás ufót, utána meg rákot xD. Végül pedig feltaláltunk egy új állat fajt, az emberi herével megáldott szúnyogot xD. Ez is csak a mi elmebeteg fantáziánkból pattanhat ki. Egyébként nap végén összegezve, ma szinte semmit se csináltunk, csak németen tanultunk, a többit meg végigdumáltuk.
Ayának amúgy reggel tök furi kedve volt, azt hittem haragszik valamiért. Mondjuk nem tudom miért haragudna O_O. Mert akármit kérdeztem kicsit flegmán válaszolt én meg utálom ha valaki azt csinálja mikor nincs rá oka. De lehet, hogy csak nekem tűnt úgy xD. De nap végére jó kedve lett a drágámnak és az a lényeg x3.
Jah és megint csak más téma, tegnap befejeztem a Pandora Hearts-ot de egyenlőre nem tudok véleményt alkotni, csak annyi, hogy a 17. részig nagyon tetszett, a 22. részig még jó volt de a befejezést semmilyennek nem mondanám. De összevetve a 07-Ghost után azt hiszem ő kapja helyezést.

2009.10.07. 15:40, Nayu Vissza a bloghoz
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2009.10.11. 19:23
Nayu

hanem mint egy pszichopata xD

Idézet
2009.10.11. 10:39
Shuu

hát oké, a tanárod totál nem úgy néz ki mint egy tanár:D 

Idézet
2009.10.08. 16:52
Nayu

lehet h nem csak hasonlít de ő az xD

Idézet
2009.10.08. 16:41
Noni

mondtam már, h nem szimpi a tanárod? :D hasonlít a piás szomszédomra XDDDD és lehet h megdöbbentő, de ő is büdös XD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon