ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Az első lógás ebben az évben

Ma már úgy keltem fel, hogy én biztos h nem fogok bemenni a suliba. Próbáltam megfűzni Anettet és Ayát de nem tudják hogy leigazolni, szóval nem jöttek velem. A megmentőm Norbi volt akinek fél órát könyörögtem de mivel ma volt a szülinapja, ennyit megengedhetett magának szal lógott velem. Bementünk az Árkádba és leültünk a Mekihez ahol megvártuk, hogy kinyisson a NewYorker mert táskát akartam venni. Felmentünk 10kor és vettem egy tatyeszt, aztán vissza mentünk a Mekihez kajálni mivel majd éhen döglöttem. Volt még egy kuponom amiből vettem 8 kiló kaját... de nem kellett volna. Mire magamba tömtem az egészet olyan szinten rosszul voltam, hogy úgy éreztem odahányok xD. Szenvedtem egy sort, majd pedig átpakoltam a cuccaimat az új táskámba. Volt a zsebében pici moly irtó, amit kibontottam és kiszórtam a tenyerembe. Kis átlátszó golyókból állt. Fogtam magam és az Árkád közepén szétszórtam az egészet xD. Rajtam volt a "légy" napszemcsim ezért Norbi kitalálta, hogy én vagyok a Moly asszonya xD. Kicsivel később leült mellénk egy ultra elhízott házaspár és nekiálltak fánkot zabálni >__<. A pasi elég érdekes volt, minden szőre fehér volt, még a szempillája is. Mikor végül megláttuk, hogy a szemei vörösek megállapítottuk, hogy albínó o___O. Kúrva félelmetes volt basszus. Ezek után gyorsan eltűztünk onnan és bementünk az Intersparba csokit venni majd pedig elindultunk haza. Egész hazaúton azon voltam fennakadva, hogy minek a metróra napszemüveg. Tudom, hogy nem volt szép dolog de azt mondtam vak vagyok xD. Aztán arról beszélgettünk, hogy majd Mázli lesz a vakvezető kutyám xD. Szerintem az első ember láttán eltántana a picsába és lebuktatná az ál-vakságomat xD. A Határ úton van egy fénykép automata és kitaláltuk, hogy csinálunk benne közös képet xD. Kúrva röhejes lett xD. Feljöttünk hozzánk és itt is röhögtünk egy sort, eséses vidiket néztünk Youtube-on.

Egyébként most tök szar nekem mert vége a 07-Ghostnak és nem tudok áradozni róla pedig tudom, hogy mennyire hiányzik nektek, hogy minden bejegyzésemben arról áradozok xD. Tehát most csak azért is szót ejtek róla, méghozzá, hogy Mikhail-nak olyan cukor feje van xD. Nem mintha nem pont úgy nézne ki mint Teito xDDD. De ez a piros szem olyan jól illik a kis Teito-pofihoz. x3. Eskü, legközelebb én Frau x Mikhail yaoit fogok írni xD.

2009.09.25. 15:04, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Nyajj tényleg hiányzik a 07-Ghost:DDD

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.09.26. 13:54
Nayu

jah kúrvára xD olyan szar... most azt tervezem, hogy majd ha befejezik a magyar feliratot úgyis végignézem xD plussz elolvasom megint a mangát xD

2009.09.26. 13:50
Shuu

Nyajj tényleg hiányzik a 07-Ghost:DDD

2009.09.25. 19:42
Nayu

olvastam xDD és nem tudom mikor xD
hát igen.. én már csak ilyen vagyok xD

2009.09.25. 19:34
Noni

jujj sziaaaaaaaaaa *___* yaoiii?!!! sziaaa *w* (*blogomból kiderül mi ez a sziázás) mikor??? és jujj tudtam én h egy hónapig se fogod kibirni h ne lógj XDDDDDDDDDD én csütörtökön lógtam el a tesit *_*

2009.09.25. 17:11
Nayu

én is azon gondolkoztam h mekkora lenne ha vki elcsúszik bennük xD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.