ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Három töri, hülye vagy?

Megint faszányosan jól el volt intézve a tanár beosztás, bementünk 9re úgy, hogy nem volt bent a matek tanár. Szóval az első óra máris úszott, csak ültünk a teremben és ounnyadtunk. Második matekon se volt tanár, szóval Isi jött be helyette és törit tartott. A szép az volt, hogy azon kívül következett még 2 törink o___O. Nem arról van szó, hogy nem szeretem a törti, de egymás után zsinórba három kicsit soknak bizonyult, a vége felé kezdtem begolyózni. Hogy még fokozzuk a kellemes napot, következett két irodalom fogyatékos Győrivel. Az első óra osztályfőnöki témákkal ment el és annyira unalmas volt, hogy Norbiékkal már egy szálló légyen röhögtünk o_O". Rá néztem a Norbi nyakára (mivel pont előttem ül) és észrevettem, hogy a haja alatt a nyaka dzsuvás xD. Szegénykének olyan gáz volt mikor a folyosó közepén elüvöltöttem magam, hogy "te redva nyakú kúrva" xD. Irodalom órán Stendhal - Vörös és fekete regényéről volt szó, bővebben arról, hogy a főszereplő teherbe ejtette a mittomén kinek a lányát. Győri meg megkérdezte, hogy mi történt ekkor... erre Norbi benyögte: "Meddő volt.". Bár nem akarta, de Győri meghallotta és elkezdett üvöltözni, hogy nem volt senki meddő, impotens vagy homoszexuális xD. Mikor hazajöttem kaptam anyutól Pöttyös 10pontost és kúrva finom *-*. Új favorit csokim xD Ma este lesz 07-Ghost *-* T___T. Utcsó rész...sírni fogok. Amúgy új dizi, csak ilyen kis összedobott mert nem volt kedvem nagyon baszakodni vele. A drága szeretett kúpos templomot ábrázolja, olyan szép szerintem *-*.

2009.09.21. 19:43, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

köszi. nem lett volna gáz ha nem 3 óraa lett volna xDD

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.09.23. 15:26
Nayu

szerintem sem xD

2009.09.23. 15:18
Noni

redva nyakú kurva XDDD nem is mondhattad vna szebben *_*

2009.09.22. 06:59
Nayu

köszi ^^
hát ezt így spec nem tudom megmondani, ha fent vagyok bármikor írhatsz csak aztán nem bizti h válaszolok attól függ gépnél vagyok e éppen vagy se ^^

2009.09.21. 20:49
Shia

halii *-* jó a dizi *-*

m,mikor lehet rádírni msn-en?XD

2009.09.21. 19:58
Nayu

köszi. nem lett volna gáz ha nem 3 óraa lett volna xDD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Supernatural - Odaát - 13. Évad - Extrák - Infók - Érdekességek - Odaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - Odaátv    *****    Készítsük el együtt a születési horoszkópodat, látogass el az oldalamra és nézd meg a részleteket. Szeretettel várlak!!!    *****    Adóbevallás 2018 ! 17SZJA - 1753any adónyilatkozat letöltés szja adóbevalláshoz    *****    Részletes személyiség és sors analízis, ajándék 3 év elõrejelzéssel,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid!    *****    BOOKISLAND -> A könyvek szigete, ahol ötletet kaphatsz egy jó könyvhöz <- BOOKISLAND    *****    Rendeld meg asztrológiai elemzésed,nagyon kedvezõ feltételekkel,találkozzunk az oldalamon és válassz a sok lehetõségbõl!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Adóbevallás 2018 sms, határidõ, nyomtatvány és tudnivalók itt