ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Minden hepi

Na drága egyetleneim, Nayu-chan ma nagyon boldog. A napom úgy kezdődött, hogy baromi korán keltem. De ez nem számított, mert műkörmöshöz készülődtem. Elindultam 9kor innen Erzsébetről és kiértem Kispestre nagyjából fél óra alatt. Ági a körmösöm még nem volt bent szóval kiültem cigizni és vártam hogy megjöjjön. 10 előtt oda is ért, megcsinálta a körmömet. Jól elhúzódott, mivel mondtam neki hogy ne siessen, úgyis van időm még délután 1 óráig. Mivel 1re meg fodrászhoz mentem xD Csak tájékoztatás képp, a fodrászom meg a körmösöm ugyanabban a szalonban dolgozik, szóval nem kellett messzire mennem utána se. Íme a szépséges kék-sárga körmöm. Most jóval rövidebb lett mint volt, nagyjából a fele, de nem baj mert az túl hosszú volt és letört.

Szóval utána mentem Gabihoz aki levágta a hajamat. Már növesztem lassan 2 éve, szóval csak a végéből vágott egy picit, mert nagyon meg volt töredezve. A fazon ugyanaz mint eddig. Arról most nem mutatok képet mert már összefogtam, melegem volt xD Egyébként most láttam csak, hogy milyen laza dolog fodrásznak-kozmetikusnak-körmösnek lenni. Néha csak üldögélnek, dumálnak kint együtt ha nincs vendég (közben persze cigi). Most is szétsztorizgattuk a fejünket, tök jó volt.
Mikor hazajöttem felmentem msn-re mert szegény Ayám teljesen hiányol engem. És olyan dolgot mesélt egyik ismerősünkről akit végülis egy tök közetlen meg aranyos embernek ismertem meg egyszer régen, hogy most totál leírta magát előttem.
Tegnap meg néztem 07-Ghostot. Most nem fogok áradozni mert már fáradt vok hozzá, de Frauék sakkoztak vagy micsináltak xD Castor meg belebaszta Frau fejébe az egyik bábut és ott nyomorgászta szerencsétlen arcocskáját vele xD

2009.08.25. 16:49, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

köszi megintcsak X3

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.08.26. 12:29
Nayu

tudom magamról, nem tagadom xD
de még te mondod a "Noni drága" névvel? xD

2009.08.26. 11:59
NONI DRÁGA

egoista (N) :D

2009.08.25. 22:06
Nayu

köszi, tudom h jó vagyok xD

2009.08.25. 21:56
Noni ~ JIGGLYPUFF X3

Nayu O3O rájöttem h rég voltam itt -_- szal kb napok óta nem jártam erre... és wááá ez az új szöveg a főoldalon. XD néha fájsz *__* de wáá kurvajóó XDDD ez a megfogalmazás zseniális :"DDD

2009.08.25. 16:59
Nayu

köszi megintcsak X3

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre