ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Lógásos gyomorfájós nap

Reggel arra keltem fel, hogy a gyomrom majd kiszakad a helyéről. Nem tudtam mi a baj, feszített az egész gyomorszájam és nap közben már égett is plusz savat öklendeztem fel, szóval elég szarul voltam. Első nyelvtanra nem mentünk be Anettel, Zozival és Kizmannal, helyette elütöttük az időt az Árkádban. A Deichmanban láttam olyan szőrös csizmát amit már régóta akarok, biztosan meg fogom venni *__*. Beértünk tesire ahol keringő próba volt, viszont Norbi nem volt suliban szóval helyette Zozi állt be nekem segíteni, rendes volt. Nem tudom az a szerencsétlen gyerek is miért van mindig jogtalanul bántva, bár elismerem vannak fura szokásai. De ez már egyik másik téma. A keringő nagyon tetszett, csak a végére már baromira untam, hogy folyton ugyanazt próbáljuk. Zozi-én és Ricsi-Ági egymás mellett álltunk, és az egyik lépésnél ki kellett rakni a kezünket oldalra, mi meg Ricsivel poénból összepacsiztunk. Észrevette a tanárnő és kitalálta, hogy rakjuk bele ezt is xD. Szóval ez a mi találmányunk csak a tánctanár forradalmasította xD. Tánc után irodalom volt amit Győri szokásához híven végigpofázott. Nagyon szarul voltam, úgyhogy leléptem utolsó két németről Kizmannal. Tök jó volt, mert már nagyon rég beszélgettünk egymással kettesben, mesélt egy csomó mindent a "vállalkosázáról" meg kibeszéltük egy-két ember idiótaságait xD.
Tegnap megint színeztem mangát és a dizit is abból csináltam. Capella és Frau ~ Olyan cukik de azon gondolkoztam, hogy Capella hogy kerül Frauékhoz? xDD Nem emléxem rá xD.
Jah igen és megint olyan felfedezéseket teszek: Frau a cigit a középső és a gyűrűs ujj között fogja nem pedig a mutató és a középső között xD. De úgy kurvára nem lehet fogni a cigit, legalábbis nem kényelmes xD. Jah és amúgy a mangában mindig hegyes foga van azaz hegyes szemfoga O_O. Mikor kimondom a szemfog szót kiráz a hideg xD. Elemzés vége.

2009.11.06. 18:50, Nayu Vissza a bloghoz
13 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2009.11.06. 18:59
chi.:)

mami *-* ha attól akk már most egészséges vagy :333 *hughug*

Idézet
2009.11.06. 18:56
Nayu

jah már rég elemeztem, kellett xDD meggyógyulok a szeretetedtől *-*

Idézet
2009.11.06. 18:54
chi.:)

 elemzééééés <3 xĐ mami gyógyulj meg TT *deeztmármondtammsnenis:]*

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre