ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Szar buli

music: Kelly Clarkson - Breakaway

A pénteki napomról nem írtam, de nem is történt semmi izgi, fáradt voltam egész nap mert nem sikerült kipihennem magam a konci után. Aztán szombaton azaz tegnap Inna koncira készültünk. Délután át jött Anett és együtt elkészültünk aztán 6kor elindultunk a Mammuthoz. Bementünk Mekibe enni aztán az Intersparba Bombáért és rágóért. Ki metróztunk/buszoztunk és már oda értünk 8 előtt. Több mint fél órát vártunk Ayára és Renire, közben agyon fagytunk. Mikor végre megjöttk felmentünk a Kaméleonhoz ahol már kúrva nagy sor állt. Nem tudtunk mit csinálni, hát beálltunk. 10 óráig álltunk ott a tömegnyomorban mire végre bejutottunk. Bent alig lehetett el férni, és meleg is volt. Ittam Anettel egy whiski-kólát és megittam Reni sörét, utána pedig beálltunk kicsit táncolni. Közben Reni hivogatta a srácokat, hogy jöjjenek oda a kaméleonhoz, mert nem fognak jegyet kapni. Telt az idő, táncoltunk kicsit aztán már kezdett elegünk lenni az egészből. Meg lehetett fulladni és mindenki lökdösődött mintha valami tehéncsorda közepén lettünk volna -_-. Végül tele lett a faszunk és 12 előtt fel hívtuk apáinkat, hogy jöjjenek értünk mert szar a buli. Miután hívtuk őket, rájöttünk, hogy akár más helyre is mehettünk volna bulizni, de akkor már mindegy volt. Anett nálunk aludt, egy kicsit dumáltunk még mikor hazaértünk de elég hamar bevágtuk a szunyát. Röviden összefoglalva ennek az estének semmi értelme nem volt.
Tegnap uncsiztam és összeszedtem pár idézetet Frautól x3

"I hope it's night soon. If only someone could ease the burning fire I felt in my right arm last night."

"It's just that I like your soul, so I wouldn't mind dying by your hands if I had to."

"If you want to put me at ease, smile ~"

2009.10.04. 11:07, Nayu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.10.05. 19:55
Nayu

perzse.. csak ez nekünk későb jutott eszünkbe xD

2009.10.05. 18:59
Noni

ohh O.O hát ez szarügy. baby, az ilyeneket meg kell oldani. ha szar a buli, csinálsz egy jobbat ;D

2009.10.05. 07:49
Nayu

először le akartam fordítani de aztán rájöttem h így sokkal szebben hangzik meg jobban is néz ki xDD
kaméleon szar xD

2009.10.04. 20:18
chi.:)

kaméleon ennyi. XĐ bazz ezek az idézetek az asszonykától xĐ

2009.10.04. 18:00
Shuu

jók ezek az idézetek, hátmég ha érteném:D

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123